Reggio Magyarország

Óvodapedagógus kollégák, ugye mindenkinek kellett a híres háromhasábos formában terveket készíteni főiskolán? Azt hiszem a legtöbb képzésben a mai napig ez a követelmény.

Miről is szól egy ilyen terv? Én, (mint felnőtt, főnök, diplomás értelmiségi, vagy csak szimplán a legokosabb ember a szobában) eldöntöm, hogy miről fogok ismereteket átadni a rám bízott gyerekeknek – milyen formában, milyen sorrendben, milyen terjedelemben, milyen eszközökkel és ezzel milyen készségeket kívánok fejleszteni. Megpróbálom előre kitalálni és megválaszolni a gyerekek kérdéseit, illetve, hogy hogy fognak reagálni a játékok közben, de ezeken kívül aktív szerepet nem szánok nekik – az a jó, ha előre pontosan tudom mi fog történni, hiszen minden belőlem indul ki és én irányítok. Aztán már csak meg kell valósítani a leírtakat.

A célom, hogy a foglalkozás (hiába hívjuk kezdeményezésnek ha ugyanazt csináljuk mint foglalkozás néven 40 éve) lehetőleg az előre megtervezett módon megvalósuljon minden nagyobb rendbontás nélkül és a végén minden gyermek ugyanolyan szintre fejlesztett képességekkel és tudással gazdagodjon.

Namost. Kezeket fel aki szerint ez elérhető, reális cél nap mint nap.

Szerintem nem az – és pont ezért frusztrál, hogy a képzés túl nagy részében mégis erre készítik fel a hallgatókat (félreértés ne essék, nem kizárólag erre, fantasztikus oktatók tanítottak és inspiráltak a három év alatt. De azért jó sok ilyen terv is volt a fene egye meg.) A zárófoglalkozásom előtt határozottan az volt az érzésem, hogy másnap egy olyan színdarabot kell levezényelnem és főszereplőként végigjátszanom, ahol a többi színésznek lövése sincs a történetről vagy a saját szerepéről benne és csak remélhetem, hogy próbálnak majd a kedvemért ügyesen improvizálni. És tényleg olyan volt. Szerencsére igyekeztek.

Mennyire köti le hosszú távon az a gyerekeket, hogy egy nélkülük megtervezett előadás részesei lehetnek? Hogy élik meg, hogy az ő kreativitásuk, váratlan ötleteik, előzetes ismereteik, a téma iránt feltámadó aktív kíváncsiságuk inkább akadályozza a nevelőt az előre eltervezett céljai megvalósításában? Milyen küzdelem folyamatosan motiválni a gyerekeket ha az adott téma hidegen hagyja őket? Mennyi fegyelmezés kell ahhoz, hogy az a gyermek se zavarja a társait aki elvesztette a fonalat? Aki próbálta pontosan tudja. A végeredmény pedig ilyenkor általában az, hogy a jobban koncentrálni képes gyerekek fejlődnek, a szándékolt figyelemét nehezebben irányítani tudónak pedig alig marad meg valami az elhangzottakból, tapasztaltakból. Én úgy vettem észre, hogy valamivel jobban sikerül, de alapvetően akkor is így van ez, ha nem frontális formában zajlik a tevékenység, hanem játékosan, több érzékszervre hatóan tapasztaltatom meg az adott témát.

A fent leírt módszer a gyerekeket a fejlesztés alanyának tekinti – passzív befogadónak, tiszta lapnak, melyet a felnőttek feladata teleírni. Loris Malaguzzi gyermekképe ennek épp az ellenkezője.

A gyerekek a tudásuk aktív fejlesztői

A Reggio Emilia filozófiája szerint arra kéne törekedni, hogy a gyerekek belülről fakadó érdeklődéssel közelítsenek a világ jelenségeihez (ez általában adott óvodás korban), a mi dolgunk pedig a megismerést segíteni és nem irányítani. Az óvodás korú gyerekek úgy tanulnak, hogy az általuk látott, hallott, tapasztalt dogokból építik fel a saját ismereteik rendszerét. A sikeres tanulási folyamat vége pedig nem az, hogy valaki el tudja ismételni a felnőttől hallottakat, hanem hogy beépíti a saját meglévő világképébe és aktívan használja is az újonnan tanultakat.

Az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjából gyakran idézett passzus ez:

„A játék a kisgyermekkor legfontosabb és legfejlesztőbb tevékenysége, s így az óvodai nevelés leghatékonyabb eszköze. A játék – szabad- képzettársításokat követő szabad játékfolyamat – a kisgyermek elemi pszichikus szükséglete, melynek mindennap visszatérő módon, hosszantartóan és lehetőleg zavartalanul ki kell elégülnie. A kisgyermek a külvilágból és saját belső világából származó tagolatlan benyomásait játékában tagolja. Így válik a játék kiemelt jelentőségű tájékozódó, a pszichikumot, a mozgást, az egész személyiséget fejlesztő, élményt adó tevékenységgé.”¹

Szabad játék a felfedezés, a megismerés, minden közös tevékenység is – ha hagyjuk, hogy a gyerekek irányítsák a helyzeteket. Legyen tehát az óvodai tevékenység kiindulópontja a gyerek és a tanulási folyamat minden más részében is aktívan vehessen részt! Persze így sem mindenkit fog majd meg ugyanúgy minden téma, de biztos hogy amíg részt vesz, addig aktívan használja a fantáziáját, ismereteit, fejleszti szociális képességeit. Úgy látom nem érdemes görcsösen ragaszkodni ahhoz a célhoz, hogy mindenkit pontosan ugyanolyan fejlettségi szintre juttassunk el a hatodik életévére minden részterületen. Ez – bármilyen praktikus is volna – amúgy is egyre kevésbé lehetséges a gyerekek eltérő idegrendszeri érettsége miatt. Érdemesebb lenne végre bízni a gyerekekben természetesen meglévő tanulni vágyásban és abban a képességükben, hogy képesek kész felnőtt struktúrák átvétele nélkül felépíteni a saját ismereteiket (ahogy például az anyanyelvüket sajátították el). Sokszor elhangzik és nagyon igaz, hogy az egészséges gyerekeket nem kell fejleszteni, csupán a fejlődés feltételeit megteremteni számukra és hagyni, hogy ők fejlődjenek.

Első lépésként már a téma kiválasztásánál a gyerekekből indulhatunk ki. Figyeljük a szabad játékot, következtessük ki, hogy mi foglalkoztatja őket. Ez lehet egy adott állatfaj vagy életközösség, egy fizikai megfigyelés (gurulás, gurítás) egy helyszín, egy különleges tevékenység, egy kedvenc mese, vagy akár egy többekben felbukkanó érzés amit együtt ki tud játszani egy kisebb csoport gyermek. Segíthet egy diktafon is – ha mi nem is tudunk fél órán át a szőnyegen gubbasztani és együtt legózni, utólag meghallgathatjuk kinek milyen ötlete támadt, milyen hangulatban telt a játék. A Reggio megközelítés szerint nem csak hangfelvételt, de lehetőség szerint minél több fényképet és videófelvételt is érdemes készíteni a gyerekekről. Ezek alapján aztán pontosabban tudjuk dokumentálni a megvalósult tevékenységeket és a gyerekek fejlődését. Valamint jobban megfigyelhetjük, milyen irányba fordul a gyerekek érdeklődése, mivel érdemes készülnünk a következő időszakban.

Ez nem azt jelenti persze, hogy az óvónő semmilyen ötletet nem vihet be a csoportba! A felnőttek, az ő érdeklődésük és élményeik ugyanúgy a közös tevékenységek alapját képezik, mint a gyerekeké, hisz ők is a csoport tagjai. A téma feldolgozásánál pedig úgyis belevisszük a személyiségünket és ismereteinket a folyamatba – azzal ahogy a kirándulást szervezzük, amilyen alapanyagokat biztosítunk a vizuális művészeti tevékenységhez, ahányszor énekelni kezdünk a csoportban – de ez már egy következő téma!

Nekem a fenti elmélet megismerésénél azonnal eszembe jutott, hogy mi lesz így az ünnepekkel, jeles napokkal és ezernyi más kihagyhatatlan programmal. Még nem tudom, de igyekszem kideríteni hogy áll a Reggio ezekhez az alkalmakhoz, amiket a magyar óvodákban igyekszünk megünnepelni és lebonyolítani. Fontos lenne a hagyományainkat megőrizni és a zöld napok is a szívem csücskei, de hogy lehet ezeket a gyerekekből kiindulva bevinni a csoport életébe? Talán az arányokon lehetne változtatni, a kevesebb több elve alapján?– Ti mit gondoltok erről?

1ONOAP – 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet az Óvodai nevelés országos alapprogramjáról V.1.