Az óvodapedagógusok gyűjtögető életmódot folytatnak. Gyűjtögetjük, hogy a csoportban felhasználhassuk később például otthon a kiürült konzervdobozokat (télen lámpásnak, nyáron telefonnak), elnyűtt pólókat (festéshez), wc-papír gurigákat (na azt felsorolni sem lehet mennyi mindenre jó). És gyűjtögetjük az ismerősöket, akik szintén tudnak nekünk gyűjtögetni: maradék pár méternyi tapétát vagy textil anyagot, levágott padlószőnyeg-széleket, megunt mesekönyveket, jó állapotú játékokat… valamint a legnagyobb kincset, a firka-papírt. A magyar köznevelés ökoszisztémájában organikusan talál egymásra a kereslet és a kínálat. Az új kiscsoportosok fogadásakor külön izgalom, hogy lesz-e olyan irodai dolgozó szülő, aki rendszeresen egyik oldalán üres használt papírokkal látja el a csoportot, vagy be kell ruházni egy csomó nyomtatópapírba. Néha váratlan és teljesen random kincseket kapunk egy ismerős cégétől (üres cérna-spulnik, rosszul fellogózott papírzacskók, ilyesmi) – amit vagy tudunk használni, vagy igyekszünk átpasszolni valakinek, aki kezdeni tud vele valamit.
Ezek a gyűjtögetett holmik nagyon fontosak. Egyrészt a váratlanságukkal gondolkodásra késztetik a pedagógusokat és a gyerekeket egyaránt. Másrészt ingyen vannak – lehet, hogy ezt elsőnek kellett volna írnom, olyan fontos néha. Harmadrészt a gyerekekkel a gyakorlatban kipróbálhatjuk, hogy lehet egy tárgynak új funkciót adni ahelyett, hogy kidobnánk azt. Végül pedig nagyon változatosak és az élet olyan szegleteiből hoznak be témákat a csoportba, amelyek másként szóba sem kerülnének. Minden ilyen ajándékot megbecsülök, még akkor is, ha 20 percet várok az átadásra a Száll Kálmán Téren egy vacogós decemberi péntek estén, mert ez az egyetlen megoldható találkozó.
Bár én az éremnek csak ezt az oldalát ismerem, gondolom a cégeknek is több szempontból előnyös ez – kevesebb hulladékuk keletkezik, amit így olcsóbb elszállíttatni, a dolgozók is örülnek, ha a gyermekük óvodájának juttathatnak valami hasznosat – és persze védik a környezetet. Számtalan érv szól mellette még úgy is, hogy sokszor nekik is macerás megszervezni egy-egy ilyen akciót. Az ilyen megoldásokkal pedig leginkább a bolygó nyer – minden egyes embernek, állatnak és növénynek jó, ha kevesebb nyersanyagot használunk fel és kevesebb szemetet termelünk.
A 90-es években a Reggio Emiliában működő ovikba is számtalan ilyen ajándék és felajánlás érkezett és a szülők a pedagógusokkal közösen elkezdtek azon gondolkodni, hogy lehetne szervezettebb formában, hatékonyabban megoldani ezt. Így született a ReMida.
A név Reggio Emilia és Midas király nevéből állt össze. Jelentése pedig a hely, ahol minden – ha nem is arannyá, de értékké válik. Olyan boltszerű helységek, vagy néha egész épületek ezek, melyekbe a környéken működő vállalatok a feleslegessé vált, de művészeti célokra még felhasználható anyagaikat szállíthatják – így csökkentve a hulladéktermelésüket és segítve a helyi közösség más tagjait. A Remidában képzőművészet iránt fogékony önkéntesek és alkalmazottak dolgoznak, akik a beérkező anyagokból konkrét vizuális kezdeményezéseket, barkács-projekteket gondolnak ki és ezeket bemutatva rendezik el az „árukat” az üzletben. A helységen végigsétálva minden nap új ötleteket kaphatnak a pedagógusok és alkotni vágyók, majd azok alapanyagait rögtön össze is szedhetik a polcokról. Ilyen szervzet például ez az ausztrál és ez az olasz Remida is:
A Remidában tagsági díj fejében juthatnak ötletekhez és alapanyaghoz a helyi pedagógusok, művészek, cserkészcsapatok, vagy bárki, aki szeretne csatlakozni. Sok helyen tartanak kézműves foglalkozásokat, csapatépítő programokat, továbbképzéseket, melyeken szintén az itt összegyűlt alapanyagokat használják fel. A tagsági díjak és a programlehetőségek különbözőek, de a befolyó összegekből mindig a működési költségeket fedezik, mivel a Remida alapvetően non-profit szervezet. Egy németországi kolléga mesélte, hogy sokszor helyi lakosok is hozzájárulnak a működéshez azzal, hogy az otthon összegyűjtött és akkurátusan kimosott joghurtos dobozok százait viszik be újrafelhasználásra.
Tudtok hasonló kezdeményezésről Magyarországon? Mit gondoltok, lenne ennek létjogosultsága idehaza? Hajlandóak / képesek lennének az emberek és szervezetek annyit fizetni egy ilyen szolgáltatásért, vagy kapna annyi támogatást, hogy hosszú távon működjön? Ha cégetek van – igénybe vennétek egy ilyen fix lehetőséget a maradék anyagok lepasszolására?
Csupa kérdés vagyok, de az alapötlet nagyon tetszik. Beszéljünk róla!
Reggio Magyarország 
Hozzászólás