Reggio Magyarország

A Facebook csoportunkban ( https://www.facebook.com/ReggioMagyarorszag ) felmerült a kérdés, hogy bár izgalmas a külföldi példákról olvasni, de mit tehet a pedagógus a mai magyar köznevelési rendszer rögvalójában, ha megihleti a Reggio szemlélet. Hogy lehet beépíteni ezeket a progresszív nevelési elveket „az óvodai rohanós mindennapokba, egy nagylétszámú csoport életébe (…) abban az esetben ha pl. nincs párod, csak egy alkalmanként felbukkanó dajka…” Teljesen jogos a kérdés. Összeszedtem hát azokat az elemeket, amik szerintem beilleszthetők a sem anyagiakban, sem kollégákban nem bővelkedő óvodai napokba és plusz egy pontban azt, amit ezen kívül tehetünk.

1, A harmadik nevelő

Így hívják Reggióban a csoportszobát és minden olyan a teret, ahol a gyerekek fejlődhetnek. A jól kialakított óvoda már maga olyan impulzusokat biztosít a gyerekeknek, hogy önkéntelenül is felfedezni, játszani kezdjen benne. Ha a nagyobb tereket hívogató kis kuckók törik meg, ha ki lehet látni az ablakokon és megfigyelni a külső világot, ha a szoba időről időre átrendezhető és így is új élményeket nyújt, megvan az alap.

Az előző bejegyzésben bemutatott eszközökön kívül jellemző még az ilyen csoportokra, hogy nem, vagy csak nagyon kevés „bolti játék” van a polcokon – ebben hasonlít a Montessorira és a Waldorfra is. A gyerekek sokkal szívesebben játszanak az együtt megálmodott és elkészített társasjátékokkal, melyeknek a figuráit ők alkották meg agyagból, mint a kész, számukra kreált tárgyakkal. Rengeteg eszköz elérhető viszont a kreatív konstruáló, alkotó játékokhoz, (ötletek a neten a „loose parts play” és „open ended play” keresőszavak alatt). Gombok, kavicsok, fadarabok, szalagok, természetes anyagú játékok és minden amit a Remida kínál elérhető a csoportban esztétikusan elhelyezve, hogy a gyerekek minden nap új világot építhessenek.

2, Provokációk

A frontális foglalkozások helyett rendezzünk be olyan helyszíneket a csoportban, ahol a gyerekek csoportban, vagy önállóan fejleszthetik magukat. Ahelyett, hogy mindenkivel egyenként leülnénk emberarcot rajzolni tegyünk ki az egyik asztalra tükröket, papírokat, pár kinyomtatott különböző stílusú arcképet és első körben mondjuk egy csuprot tele fekete filctollat. Hagyjuk, hogy a gyerekek megtalálják a helyet és felfedezzék a lehetőségeit, majd egymással kommunikálva, egymást inspirálva rajzoljanak!

Ha több ilyen provokációt tudunk felkínálni párhuzamosan, akkor a nagy gyerektömeg egy részét lekötöttük és sokkal kisebb az esély a konfliktusokra. Ha a gyerekek szabadon választhatják meg hogy melyik tevékenységgel foglalkoznak, akkor szintén kevesebb rendbontás várható.

3, Sok-sok kirándulás a környéken

A gyerekek a társadalom részei, ezért joguk van ott lenni mindenhol és felfedezni a városuk minden részét. Ha kicsi a csoportszoba (khm… azaz ha túl sok gyereket zsúfoltak bele) menjünk és töltsünk minél több időt a parkban, tereken, kiállításokon, gangos házak udvarán! Menjünk meglepő helyszínekre (mi például a budaörsi városházát vettük be, amit ovisokkal annyira nem szoktak látogatni). Ha kevés a felnőtt kísérő, akkor vonjuk be a szülőket – ne csak feladatot, de felelősséget, döntési jogokat is adva nekik ilyenkor (folyt. köv. a 4. pontban).

4, Ünnepek – másként

Nézzünk más szemszögből az ünnepekre! Keressük meg és emeljük ki belőlük azokat az elemeket, amik a gyerekeket érdeklik és induljunk el ebbe az irányba. Nem muszáj minden március 15-én unásig a kokárdával és a lovakkal foglalkozni! Kisebb körben beszélgessünk a gyerekekkel az ünnep eredetéről, témájáról, arról, hogy nekik mit jelentenek ezek a napok, ők hogy emlékeznének meg róluk. Menjünk túl azon, hogy a huszárok bátrak voltak, a lányok meg pártát hordtak.

A magyar nemzeti ünnepek például mindig felvetnek olyan nehezebb témákat is, mint az élet, a halál, a haza, a régen élt ősök nehéz sorsa, a mindenkiben meglévő igény, hogy bizonyos eseményeknél megálljunk és elgondolkozzunk egy kicsit a világról és magunkról. Felbukkannak azok az ősi szimbólumok, amiket a mesékből, dalokból már ismernek az óvodások is, de ilyenkor új tartalommal telhetnek meg. Ahelyett, hogy minden évben végig száguldanánk az összes ünnepi alkalmon, kipipálnánk mindegyiket és ezzel el is vesztegetnénk a hozzájuk kötődő érzést, hogy ezek különleges napok, inkább mélyedjünk el csak egyben. Beszélgessünk róla, filozofáljunk, kövessük merre visz a gyerekek érdeklődése és amíg „benne van” a csoport, addig a többi világnapot és hirtelen beesett rajzpályázatot engedjük el egy kis időre. A gyerekek fő feladata 3-7 éves korukban, hogy megértsék, átérezzék mit jelent EMBERnek lenni. Ennek a része az is, hogyan ünneplünk.

5, Szakmai munka

Ez nehezebb dió, mert már nem csak rajtunk, hanem a kollégákon is múlik. Ha nyitottak rá a többiek – és főleg a vezetés – akkor változtassunk a munkánk bizonyos részein. Próbáljunk meg a heti megbeszéléseken az aktuális szervezési feladatokon kívül pedagógiai témákra is időt szakítani! Nem csak az évi 1-2 nevelés nélküli munkanapra szervezett továbbképzésen beszélhetünk elméleti kérdésekről, szakirodalomról, új módszerekről. Legyen meg a helye és ideje, hogy rendszeresen eszmét cserélhessünk ezekről, hiszen a munkánk egyik legfontosabb és legizgalmasabb része, amire mindnyájunknak szüksége van a szakmai fejlődéshez.

Átalakíthatjuk a dokumentációt is. Persze adjuk meg a császárnak ami a császáré – a kötelezően vezetendő papírokat a minimálisan elvárt szinten muszáj kitölteni, hogy ne érje szó a ház elejét. De gondoljuk át együtt, hogy ezek a dokumentumok valójában milyen célokat szolgálnak, ezeket a célokat pedig hogy érhetnénk el a leghatékonyabban – ennek fényében pedig alakítsuk át amit kell! A felesleges részeket vegyük minimálisra és fejtsük ki sokkal részletesebben azt, ami szerintünk fontos! Szerencsére az óvodák saját program alapján működhetnek és a saját tervezési, megfigyelési dokumentumainkat (bizonyos keretek között) úgy alakíthatjuk, ahogy nekünk jó. Nem kell semmihez ragaszkodni csak azért „mert azt úgy szoktuk”, vagy “így hivatalosabbnak néz ki”. Hol van az a törvény ami tiltja, hogy fényképek, a gyerektől származó rövid idézeteket, a szívünkhöz közel álló megfigyelések is helyet kapjanak a kötelező „Jobb vagy balkezes” kérdések mellett a gyerekek fejlődési lapjai között?! Kinek írunk tulajdonképpen? Ki olvassa majd el? Neki milyen információk lesznek értékesek? Ezek a kérdések előbbre visznek, mint a sablon papírok.

6, Együttműködés a szülőkkel

Ez nehezebb a sokat tapasztalt kollégáknak, de jó lenne, ha elkezdenénk jobban megbízni a szülőkben és bevonni őket az óvoda életébe. Vannak, akiknek nincs erre igényük, idejük, kapacitásuk. De tapasztalataim szerint a többség nagyon szeretne többet tudni, hatékonyabban együttműködni az intézménnyel, csak nem tudja hogyan. Amíg az SZMK szerepe kimerül abban, hogy a pedagógusok ajándékait szervezzék, mi pedig nem merünk komolyabb segítséget kérni és cserébe felelősséget átadni, addig marad egy láthatatlan fal az ovi és a szülők között.

Reggióban az óvodai élet minden területét szülőkből és óvodai dolgozókból álló kisebb csoportok intézik, melyekbe sokszor más külső szereplőket is bevesznek. Ezen kívül 6 hetente van szülői értekezlet, ahol nem csak az aktuális szervezési kérdéseket tisztázzák, hanem nevelési témákról is beszélgetnek a szülők és a pedagógusok egymással – vagy a csoport ilyenkor mutatja be a legutóbb lezárult projektje eredményeit. Ha szorosabb a kapcsolatunk a szülőkkel, jobban belelátnak a munkánkba és annak nehézségeibe, sokkal motiváltabbak lesznek, hogy segítsenek nekünk kiharcolni azt, amire az ovis gyerekeknek és a felnőtteknek szükségük van.

Persze van az a szintű pedagógushiány, túlterheltség, eszközhiány, balesetveszélyesen lepusztult épület és udvar, gyerekekkel túlzsúfolt csoport amikor már fizikailag képtelenség a katonás szemléletű gyermekmegőrzésen kívül bármit is elérni – különben anarchiába fulladnánk. Így lehetetlen fejleszteni, nevelni, óvni, kompetenciát bővíteni, a cél a túlélés napról napra… ilyenkor lép érvénybe az utolsó pont:

+1, Harcoljunk érte

A második világháború végén nem az olasz vezetőktől jött az ötlet, hogy Reggióban modern szemléletű ovikat kell nyitni. Az anyák álltak a sarkukra és követelték ki, szervezték meg, hogy létrejöjjenek ezek az intézmények és máshogy működjenek, mint addig. A Reggio sok jellemző eleme (A Remida, a rengeteg kirándulás, a szülők aktív bevonása, a gyerekek által készített játékok) kényszerből és nélkülözésből alakultak ki, de megmaradtak a szemlélet részeként, mert pedagógiailag hasznosnak bizonyultak. Ami viszont akadályozta a gyerekek nevelését, azt – sok konfliktusok árán – megváltoztatták. A világ szeme elé tárták a pedagógusok komoly szakmai munkáját és kiharcolták annak támogatását. Az óvodákban ma már hatalmas terek állnak a gyerekek rendelkezésére (nem is értették a kérdésemet mikor azt firtattam, hogy mennyi a minimum hely amit gyerekenként biztosítani kell… a válasz az volt „A gyerekeknek SOK hely kell!”). Van elég szakmailag kompetens pedagógusuk és az ő munkájukat segítő személy. A szükséges tárgyi felszerelést biztosítja a fenntartó.

A Reggio pedagógus példát mutat azzal, hogy él a jogaival és részt vesz a közéletben. Azzal is, hogy önazonos, képviseli saját és intézménye érdekeit – a legális utakat igénybe véve kiköveteli és megszervezi a minőségi neveléshez szükséges hátteret. Azáltal is nevel, hogy megmutatja, hogy lehet a máshogy gondolkodókat meghallgatni, velük vitatkozni, közös megoldást keresni, békésen együtt élni.

Ezekre az értékekre egyre nagyobb szükség van a világon mindenütt – nálunk pedig különösen.