Mielőtt elkezdtem óvónőnek tanulni nem is sejtettem milyen komoly tervező és szervező munka előz meg minden óvodai napot, pláne minden óvodai évet. Az óvónők minden szeptemberben sokoldalas éves terveket írnak, ezt lebontják az év folyamán részletesebb negyedéves tervekre és ezekből kiindulva választanak témát egy adott hétre, vagy hosszabb időszakra. Az éves tervek általában az évszakok és a természet változásai, az ünnepek és a hagyományok köré épülnek, de van óvoda ahol konkrét témakörök tartoznak az adott hónapokhoz, hogy az intézmény összes csoportja egyszerre egyféle dologgal foglalkozzon. Ennek a módszernek megvannak a maga előnyei: könnyebb olyan programokat szervezni, melyekbe minden csoportot bevonhatunk, ha úgyis mindenki ugyanazzal a témával foglalkozik. A pedagógusok egymás ötleteit megfigyelhetik, átvehetik és így összedolgozhatnak a tervezésben, illetve már év elején pontosan tudják, mikor milyen eszközökre lesz majd szükség az év folyamán.
Van viszont egy nagy hátulütője is: ez a fajta tervezés a gyerekek érdeklődését teljesen figyelmen kívül hagyja. Ez pedig azért baj, mert egy, a téma iránt alapvetően közömbös (vagy ne adj Isten épp valami más iránt aktívan érdeklődő) gyerekcsoportot arra motiválni, hogy márpedig vegyenek részt az általunk kitalált tevékenységekben borzasztó nehéz, frusztráló és gyakran teljesen eredménytelen. Nem csak a pedagógusoknak és a gyereküket valamiben fejleszteni próbáló szülőknek, hanem a gyerekeknek is rossz élmény – mi pedig nem erre esküdtünk fel. (Erről röviden már írtam egy korábbi bejegyzésben is, itt:
https://reggio.hu/2021/10/31/tudasszerzes-ki-iranyit/)
Ezzel a gyakorlattal szakít a Reggio Emilia szemlélethez szorosan kötődő módszer, az alakuló tervezés (emergent curriculum). A folyamatot leginkább ezzel az ábrával tudom szemléltetni:
A lényeg, hogy a csoport tevékenységeit a pedagógus nem egy hosszabb időtartamra előre tervezi meg, hanem a csoport érdeklődését, játékát figyelve a gyerekekkel együtt folyamatosan alakítja ki. A kiindulópont a dokumentáció – a fényképek, videó és hangfelvételek, illetve a pedagógus a csoportban és csoporton kívül készített jegyzetei. Ezeket nem csak azért készítjük, hogy a szülőket és az oktatási hivatal ellenőreit elkápráztassuk, hanem azért is, mert a pedagógiai munkánkat segítik. Az így összegyűjtött információkból próbáljuk ugyanis kiolvasni, hogy vajon milyen téma, tevékenység, kérdés foglalkoztatja a csoport nagy részét, mit szeretnének megismerni, kipróbálni. Egyedül és kollégák bevonásával is érdemes ötletelni, hiszen más nézőpontból más mintákat ismerhetünk fel, többen többféleképp tudunk reflektálni. Nagyon jó kiindulási pont az is, hogy mik a visszatérő szabályszegések a csoportban! Mi az amit akkor is újra és újra megpróbálnak, ha pontosan tudják, hogy tilos. Valószínűleg ezek mögött az esetek mögött elég intenzív érdeklődés húzódik meg.
Miután sikeresen azonosítottunk néhány lehetséges irányt kísérletezni kezdünk, hiszen pedagógusként kutatók is vagyunk és azt nem lehet máshogy! Olyan programokat, tevékenységeket szervezünk, beszélgetéseket kezdeményezünk, melyeket megfigyelve (és dokumentálva) már el tudjuk dönteni, melyik a legjobb téma, mire harapnak rá a gyerekek, mit érzünk mi is több szempontból érdekesnek. Itt az is számít, hogy a pedagógust se taszítsa, vagy untassa az adott projekt, hiszen ő is a csoport fontos része és a lelkesedése, vagy ellenszenve is benne lesz az élményekben.
Érdemes ennél a témaválasztásnál, sőt, már a reflexiónál is ügyelni arra, hogy a valódi témát csípjük fülön, ne csak azt a formát, amiben az megjelent. Például ha a gyerekek folyton Mancs őrjáratosat játszanak, akkor a téma nem ez a konkrét rajzfilmsorozat (sőt, valószínűleg még csak nem is a kutyák, vagy a foglalkozások)! Próbáljunk meg a dolgok mögé látni és a gyermekpszichológiai, fejlődéslélektani ismereteinkre támaszkodni. Melyik jeleneteket játsszák a csoportban újra és újra? Azt, ahol csapatban összehangoltan oldanak meg egy feladatot? Ahol az „átlagos” kiskutyák az egyenruhát felvéve hősökké változnak? Esetleg azt, ahol a főgonoszt legyőzve megvédik magukat és a szeretteiket? Milyen motívum húzódik meg egy-egy ilyen jelenet mögött? A csoporthoz tartozás, az átváltozás, a bátorság, a veszély és a biztonság megteremtése. A gyerekek az óvodás évek alatt tanulják meg, hogy mit jelent embernek lenni és ha ebben segíteni akarjuk őket, fel kell ismernünk, hogy milyen mélyebb gondolatok húzódnak meg a legvadabb játékok mögött is.
A Reggio projektekre jellemző egyébként, hogy a címeket a gyerekek mondatai közül választják – ezzel még jobban hangsúlyozzák, hogy a tanulási folyamataik róluk szólnak, ők irányíthatják azokat. Van, hogy hetek telnek el, mire körvonalazódik a helyes irány, de ez sem elvesztegetett idő – a sokféle tevékenység mind hozzásegíti őket a céljaik megtalálásához és a személyes fejlődésükhöz, ez pedig fontos élettapasztalat.
Ha már megvan a projekt témája, bátran vegyük fel a fonalat és kövessük amerre vezet! Rendezzünk be provokációkat, hívjunk vendégeket, kérjünk be otthonról könyveket, tárgyakat, fényképeket, alkossunk, zenéljünk, meséljünk, kiránduljunk a városunkban! Élvezzük ki, hogy mivel minimális időt és energiát kell a motivációra szánni, több marad a valódi, értékes, építő együttlétre és közös fejlődésre. Közben pedig fáradhatatlanul dokumentáljunk és reflektáljunk, hogy tovább tudjuk követni ezt a fonalat. Van, hogy a projekt témája változni kezd – a dínók megismeréséről átterelődik a figyelem az állatok testrészeire és azok működésére, vagy a kapukról a gyerekeknek eszükbe jut, hogy az ő kapujuk a szájuk és már ebben az irányban szeretnének kutakodni. Ilyenkor a mi döntésünk, hogy az előző témát lezárjuk-e, hogy újat indítsunk, vagy „go with the flow” alapon tovább követjük a gondolatmenetet az eredeti projekt neve alatt. A lényeg, hogy figyeljük, értelmezzük a gyerekek tevékenységét és ennek fényében tervezzük, szervezzük a következő napokat, heteket.
De mi legyen az ünnepekkel és az évszakokkal?
Szerintem ha a gyerekekkel rendszeresen töltünk időt a szabadban (akár egy erdőben, akár Budapest belvárosában) akkor az évszakok minden jellemzőjét megfigyelhetjük és megbeszélhetjük spontán helyzetekben. Készíthetünk falevél-mandalát a parkban, vagy rügyeztethetünk barackfa ágat akkor is, ha épp a barátság rejtelmeit próbáljuk kibogozni délelőttönként. Ugyanígy megünnepelhetjük az ünnepnapokat a hagyományos módon, vagy valamilyen új, a gyerekek érdeklődését jobban figyelembe vevő módszerrel. Fontosak a rítusok, az ismétlődő elemek, a rutinok (főleg ebben a korban stabil fogódzók a neurotipikus és atipikusan fejlődő gyerekeknek egyaránt), de ezek akkor is kisebb részét kell, hogy kitegyék a csoport életének, mint a felfedezési lehetőséget biztosító időszakok.
Sokat gondolkodtam egy analógián és arra jutottam, hogy végső soron az óvodai tervezés olyan, mint a családi ebédek ügye. Tudom, hogy mit főzök karácsonykor és húsvétkor, ezek fix elemek. Tudom, hogy melyik hozzávalónak mikor van a szezonja és ezt figyelembe veszem az év többi napján is. De nem tervezem meg januárban, hogy pontosan melyik héten főzöm majd meg az év első lecsóját. A családi menü úgy alakul, ahogy a gyerekek ízlése, az alapanyagok hozzáférhetősége, az én időbeosztásom és még egy csomó más dolog alakítja. Mindig van mit enni otthon – van amit spontán ütök össze, van amit jó előre el kell terveznem, hogy minden összejöjjön a nagy napra (hmm, ebben a költői képben egy kirándulás a reptérre olyan, mint …. nem tudom, olyan bonyolultat még sosem főztem 😊). Ez is egy alakuló folyamat, amiben praktikus, ha tudok előre tervezni, de ha túl előre túl pontosan tervezek és csak a saját szájízem szerint, akkor tuti nem fog úgy fogyni az ebéd, mint szeretném.
A Reggio szemléletű projekt ráadásul nem határozza meg a csoport minden percét. Nem kell minden nap minden gyereknek az aktuális témához kapcsolódó tevékenységet végeznie. Sőt, egymás mellett párhuzamosan folyhat több különböző projekt is, vagy egy folyamatot felfüggeszthetünk és újraindíthatunk később, ha közben fontosabb dolgunk akad. Saját tapasztalatom, hogy a legérdekesebb tevékenységeket is érdemes inkább elnapolni, ha a gyerekek nagy részét az foglalkoztatja, hogy a szomszéd országban háború tört ki. Vagy elszabadult egy új vírus. Az alakuló tervezés nagy előnye, hogy az ilyen (mostanában elég gyakori) mindenkit érintő hirtelen nagy változások feldolgozását könnyebben bele tudjuk építeni a tevékenységünkbe. A lényeg, hogy ezeket a döntéseket tudatosan hozzuk meg a pedagógiai érvek és ellenérveket figyelembe véve és dokumentáljuk azt, ami tényleg megtörténik a csoportban.
Biztos, hogy sokan vannak, akik ezt a spontánabb, gyerekekre figyelő témaválasztást és feldolgozást most is meg tudják valósítani – hiszen a heti terv csak egy terv, nincs kőbe vésve. Van, aki csak az év vázát tervezi meg, amit úgy „öltöztet fel” év közben, ahogy a csoportja igényli. Van, akinek biztonságot nyújt az érzés, hogy augusztus utolsó hetében kiterítve látja maga előtt az egész éves menetrendet. Sokan felkészületlennek éreznék magukat, ha egyik napról a másikra el kéne dobniuk ezeket a terveket és erre nincs is szükség. A szemléletváltás hosszú folyamat sok próbálkozással, kudarccal, újratervezéssel – a végén viszont egy olyan egyéni módszerrel, amiben az adott gyerek- és pedagógus közösség a legjobban tud dolgozni. Ha megjött a kedved az alakuló tervezéshez, kezdd kicsiben! Indíts napközben egy-egy olyan provokációt, amihez a gyerekektől merítetted az ötletet. Figyeld meg és dokumentáld, hogy reagálnak és gyűjtsd a tapasztalatokat! Ha megteheted, válassz úgy heti témát, ahogy fent olvashattad, de először még tartsd az elvárt időbeli kereteket és készítsd el a heti terveket előre. Figyelj, oszd meg a kollégákkal a tapasztalataidat és együtt kezdjetek változtatni a bevett módszereken, hogy azok a gyerekeknek, nektek és a szülőknek is nagyobb élményt adjanak. Ha pedig sikerült, írd meg nekünk itt a blogon, vagy a facebook csoportban, mert lassan 250-en vagyunk, akiket érdekel a Reggio Emilia inspirált pedagógia Magyarországon!
Reggio Magyarország 
Hozzászólás