Reggio Magyarország

Könyvek és kutatások százai szólnak arról, hogy miért jó, ha a gyerekek művészeti tevékenységekben vesznek részt. Ez a bejegyzés pedig arról szól, hogyan lehet ezt a szokásos, felnőtt által vezetett óvodai „vizu” foglalkozások kereteiből kilépve megvalósítani úgy, hogy az a lehető leginkább hasznára váljon a gyerekeknek és a közösségnek: szülőknek, pedagógusoknak, sőt, az óvodának otthont adó település minden lakójának. Miért és hogyan vonjunk be egy külső szakembert – például valakit, aki nem pedagógus, hanem képzett, valódi, nagybetűs MŰVÉSZ? Jó ez a gyerekeknek és megéri egy alkotónak az ovis korosztállyal bajlódni? Szerintem igen:

Egy korábbi posztban már kifejtettem, hogy ha szeretnénk, hogy a mai ovisok majd nagykorukban demokráciában akarjanak és tudjanak élni, annak a leghatásosabb módja, hogy a gyerekeket kis koruktól demokratikus berendezkedés vegye körül (https://reggio.hu/2022/09/30/471/.) Pont így van ez a művészetekkel is. Nem is vesszük észre, hogy szülőként és pedagógusként sokszor szabályos kulturális ketrecet építünk a kisebben köré azért, hogy megvédjük őket a számukra (és számunkra) ijesztő tartalmaktól. Biztosra akarunk menni, hogy nem futnak bele valami traumatizáló élménybe, ezért kizárólag a gyerekzenék, gyerekkönyvek, gyerekprogramok világában hagyjuk hogy megismerjék a világot – közben pedig elzárjuk őket a kultúra kilencven százalékától.  Aki csak Füzesi Zsuzsa és Bartos Erika illusztrációkat lát élete első 7 évében, az el sem tudja képzelni, mennyiféle különböző módon lehet ábrázolni egy verset.

Egy óvodapedagógustól vagy szülőtől sem várható el, hogy minden művészeti ágban otthonosan mozogjon, de mindig bevonhatunk a gyermekek életébe olyanokat, akiknek ez hazai pálya. A hivatásos művészek és múzeumpedagógusok be tudják vinni a csoportokba azokat az alkotásokat amik nem kimondottan a gyerekeknek készültek, de ők is örömüket lelik bennük. Olyan régi és új zenék, képek, táncok, szobrok és épületek megismerésére inspirálhatják a gyerekeket, melyek a felnőtt kulturális világban is megállják a helyüket – így már az egész kis gyerekek is osztozhatnak a felnőtt világ kincseiből is.

De nem csak az alkotó folyamat beindításban, az ihletadásban hasznos a külső, hozzáértő segítség: egy gyermek munkájában egész mást fog észrevenni egy modern képzőművész, mint az óvóbácsi. Az, akinek az élete nem a nevelés, hanem az alkotás, más szemszögből, más összehasonlítási alapokkal, más elvárásokkal szemléli ugyanazt a munkát és a gyerekeknek nagy szükségük van rá, hogy ilyen nézőpontokkal is találkozzanak. Legyen valaki, aki felismeri a festményében az érzést is, nem csak a finommotorikai teljesítményt.  (Persze erre törekszünk óvónőként is mindannyian, de nem mindig sikerül. Bevallom, én például ha látok egy gyönyörű családrajzot az első meghatódás közben akaratom ellenére is rögtön beugrik, hogy a Goodenough módszer szerint hány pontot ér az emberábrázolás. Szakmai ártalom, nem tudom kikapcsolni).

Egy művész segítsége az alkotás folyamatát váratlan irányokba mozdíthatja és ez a szokatlanság, újdonság beindítja, felpörgeti a kreativitást – nem csak a gyerekekét, hanem a felnőttekét is, így igazi pozitív kölcsönhatás alakul ki. Megtapasztalni a kicsik szabad, őszinte alkotási módszereit, azt a végtelen életörömöt és tenni akarást ami ebből a korosztályból árad a felnőtt művészeknek is inspiráló. Így lesz a folyamat végeredménye egy csapat lelkes, alkotni vágyó gyerek, egy ihletett művész, pár inspirált pedagógus és rengeteg valódi műalkotás (nem csak dekoráció!). A csúcspont  pedig az, ha ezekből aztán az egész város részesül – például úgy, hogy kiállítják őket a boltok kirakataiban például úgy, mint a Kremsben (https://www.kreart.at/kreart-fuer-kinder/kreart-projekte-im-oeffentlichen-raum/kreart-projekt-ich-mach-dich-froehlich/)  vagy Reggio Emiliában szokták.

Nemrég részt vettem egy végtelenül izgalmas szakmai napon a Forum Reggio-Pädagogik Österreich szervezésében, ahol az előadások gyerekek és a művészet, a kultúra és a kreativitás témáit járták körül. Svájci, luxemburgi, német és osztrák intézmények adtak elő a Reggio Emilia szemlélet által (is) inspirált munkájukról, aktuális projektjeikről és arról, hogy miért fontos, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban találkozhassanak a „magas” művészetekkel. Itt ismertem meg A berlini GyermekMűvészetiKözpont  (KinderKünsteZentrum, https://kinderkuenstezentrum.de ) munkáját, melynek legnagyobb különlegessége, hogy nem csak a látogatók, de az alkotók nagy része is 8 évesnél fiatalabb.

A földszintes épület termeiben mindig négy különböző témát mutatnak be, most épp az eredi műanyagokról, a nyomdai történetekről, a szövésről és az aranyfarkasokról szól a tárlat. Minden témában 5 óvodai csoport és a hozzájuk szegődő öt hivatásos művész együtt alkotják meg a kiállítás anyagát, így az épületben egyszerre 300 gyermek, több, mint 20 pedagógus és 20 művész közös munkája látható. A bemutatott tárgyak körbejárhatóak, megfoghatók, kipróbálhatók és van amibe bele is lehet bújni, tehát abszolút megfelelnek az óvodáskorú gyerekek életkori sajátosságainak. Ez a korosztály ugyanis minden érzékszervével igyekszik megismerni a környezetét és erre nem igazán alkalmasak a hagyományos múzeumok. (Egy klasszikus „ne fogd meg nem menj közel ne hangoskodj” kiállítás nem lesz gyerekbarát csupán attól, hogy az elején a gyerekek kezébe nyomnak egy papírt nekik szóló feladatokkal.)

Az alkotási folyamat azzal indul, hogy a pedagógusokkal együtt kiválasztják a téma iránt érdeklődő gyerekcsoportokat és a velük dolgozó művészeket. Heteken, akár hónapokon át tart egy-egy projekt, ami alatt a  résztvevők többször találkoznak és alkotnak együtt a gyerekek számára hazai pályán, a jól ismert óvodai csoportokban. A művész (aki nem mindig képzőművész, van hogy táncosok, zenészek is részt vesznek egy projektben) és a csoport pedagógusa szorosan együttműködve, a gyerekek érdeklődését, ötleteit figyelembe véve közösen biztosítják az alkotás kereteit, majd a projektek lezárultával az összes résztvevő művész és pedagógus a múzeum dolgozóival együtt rendezi be a kiállítótermet. Van, hogy ebbe a munkába is bevonják az érdeklődő gyerekeket. A projektek alakulásáról és a kész kiállítási anyagokról mindig készül valamilyen kiadvány, mely a múzeumban megvásárolható. Ezek nem csak arra jók, hogy a résztvevők eltehessék emlékbe, hanem szakmai inspirációt, tudásanyagot, módszertani ötleteket adnak az adott téma megismeréséhez a többi pedagógusnak és a szülőknek. Olyan tevékenységeket mutatnak be, melyek a művészek és a gyerekek együttműködéséből alakultak, valamint fontos pedagógiai megfigyeléseket tartalmaznak.

Nekem az tetszik leginkább ebben a felállásban, hogy a gyerekekre nem csak mint a kultúra befogadóira tekintenek, hanem valódi alkotóként kezelik őket. Tiszteletben tartják a gondolataikat, az érdeklődésüket és nem egy előre megtervezett és már többször végigjátszott gyerekprogramra hívják a csoportokat, hanem valódi együttműködést hoznak létre köztük és a művészek között. A „művész néni” nem mutatja meg, hogy „ezt hogy kell csinálni”, hanem egy kölcsönösen inspiráló alkotási folyamatban vesz részt az óvodásokkal. Az így elkészült munkák pedig nem csak a résztvevőknek és a családjaiknak elérhetők, hanem az egész város megtekintheti őket. Így jelennek meg a gyakorlatban is a Reggio Emilia szemléletre oly jellemző értékek, mint az közösségi összetartás, az átláthatóság, a bevonódás és gyermeki alkotótevékenység megbecsülése.

Ha szeretnél többet megtudni a Reggio Emilia szemléletről, akkor találkozzunk március 28-án Budapesten a MagNet Közösségi Házban!

Regisztrálj az info@reggio.hu címen, bővebb információk az eseményről itt:

https://www.facebook.com/events/543248337615653/?ref=newsfeed