Reggio Magyarország

Néhány hete nagy fába vágtuk a fejszénket Melinda barátnőmmel, aki egy budapesti iskolában vizuális kultúrát tanít: Reggio Emilia szemléletű alkotóklubot indítottunk Budaörsön nagy ovisoknak és kis iskolásoknak „Diófa mini art club” néven. Fantasztikusan lelkes gyerekcsapat gyűlt össze, akik hétről hétre képekben, szobrokban, mozdulatokban mutatják meg, mit látnak, értenek, gondolnak, éreznek a világból. A közös munka nekünk is nagyon tanulságos – csütörtökönként nem csak a gyerekeket, de a Reggio szemlélet szépségeit és kihívásait is első kézből ismerhetjük meg. Ebben a bejegyzésben olyan gyakorlati tapasztalatokat gyűjtöttem össze, melyek kicsit bepillantást engednek ebbe az élménybe a pedagógus szemével.

A választás szabadsága

Az eredeti koncepciónk az volt, hogy ne egy adott technika begyakorlása, vagy egy mintadarab utánzása legyen a foglalkozások célja, hanem szabad alkotásra ösztönözzük a gyerekeket. Ezért minden alkalomra hatalmas doboz alapanyaggal érkezünk: festékek, filcek, ceruzák, különböző méretű és vastagságú papírok állnak folyamatosan a rendelkezésre, amiket szabadon felhasználhatnak a résztvevők. Ehhez az állandó választékhoz jön mindig 2-3-féle új technika, amiket a foglalkozás elején bemutatunk, aztán a gyerekek a saját döntésük alapján próbálgathatnak, kombinálnak, fejlesztenek tovább. Cél, hogy hétről hétre minél több technikát ismerjenek meg úgy, hogy ezeket később is tudatosan használják – így az ötleteikhez szabadon választhatják ki a legmegfelelőbbet. A kísérletezés során általában valami sokkal jobb jut a gyerekek eszébe, mint amire mi gondoltunk, úgyhogy facilitátorként nem irányítjuk őket, hanem segítünk nekik, hogy saját elképzeléseiket valósíthassák meg.

Motiváció – másként

Minden alkalom elején közös ihletet merítünk a gyerekekkel, hogy ők is és mi is ráhangolódjunk az alkotásra. Beszélgetünk, verseket, mesét olvasunk, vagy mozgásos és szenzoros játékokat játszunk az aznapi témához kapcsolódva. Mivel a foglalkozások tematikáját úgy alakítjuk, hogy a gyerekek alkotását, játékát és kéréseit is figyelembe vesszük, a csoportot mindig őszintén érdekli az adott tevékenység – motiválásra gyakorlatilag nincs szükség, csak a sok helyről, sokféle lélekállapotból megérkező gyerekek rövid összehangolódására.

Fény az éjszakában

A Reggio Emilia inspirált esztétikára leghamarabb a fények, árnyékok, tükröződések játékából ismerni rá. Nincs ez másként nálunk sem: a helyszínünk hatalmas fehér falfelületei ideálisak az ilyen kísérletezésre. Nekem nagyon izgalmas látni, hogy ez a több formában visszatérő elem – a projektor, az elemlámpák, fényfüzérek és a világító asztal – valóban minden alkalommal új tapasztalatszerzésre, felfedezésre ad lehetőséget. A világ sokkal érdekesebb, ha más megvilágításból nézzük – és ezt mi szó szerint vesszük 😊

A három tanító

Loris Malaguzzi mondta egyszer, hogy a gyerekek fejlődését három fő tanító segíti: a gyerektársak, a pedagógusok és a helyszín. Ezt szem előtt tartva minden foglalkozáson bátorítjuk a csoportmunkát, a közös ötletelést, azt, hogy a gyerekek egymástól lessék el a módszereket és szerezzenek inspirációt. Nagyon szívmelengető volt például ezt az összhangot megfigyelni egy testvérpár tagjai között:

Guszti: Csillagokat csinálok… ezt Tőled vettem Róza!

Róza: Én meg a gyökereket tőled vettem!

Dokumentáció

Fontosnak tartjuk, hogy a foglalkozás közben készített jegyzetekkel, fényképekkel dokumentáljuk a történéseket. Minden alkalom után visszajelzést is küldünk ezekről a szülőknek, hogy a saját gyermekük alkotásain kívül beleláthassanak az egész csoport munkájába. A képek mellé rövid pedagógiai magyarázatot is fűzünk a tevékenységekről, megfigyeléseinkről. Egy feketére mázolt lapról otthon nem derül ki, hogy mennyi munka lehet mögötte. Ezeken a képeken például az látszik, hogy Guszti kezdetben gyönyörű színátmenetekkel kísérletezett. A fekete, kék, sárga és zöld keverékének különböző árnyalatait, mintáit vizsgálta, precíz vonalakat húzott ecsettel – majd az egészet feketére festette és beszórta csillámporral.

Szeretnénk, ha a szülők látnák, hogy a gyerekek vizuális alkotásainál a végeredménynél általában fontosabb a folyamat – a valódi fejlődés ezt megfigyelve látszik, ezért adunk róla részletes visszajelzést.

A dokumentációból persze nem maradhatnak ki a Reggiora oly jellemző gyerek-idézetek sem (sőt, ennek a cikknek a címét is egy kisfiú adta, hiszen ez az egész élmény értük van, róluk szól)

A képekből, idézetekből és a rövid pedagógiai megfigyelésekből születik meg végül a közösen töltött délután lenyomataként az a dokumentáció, amivel mindhárom fél (a gyerekek, mi és a szülők), felidézhetjük később a csoport érdeklődésének, vizuális fejlődésének útját. Előre nem is gondoltam volna mennyire hasznos dolog ilyen részletesen rögzíteni az eseményeket – így napokkal a foglalkozás után, a következő alkalmat előkészítve is találok olyan fontos részleteket, amiket különben elfelejtettem, vagy észre sem vettem volna.

Művészeti érték

Mindig meghat amikor azt látom milyen megbecsülés veszi körül Reggioban és a hasonló szemléletű közösségekben a gyerekek alkotásait. Nem arról van szó, hogy minden firkát bekeretezve felakasztanának a falra (a legtöbb agyagból készült alkotást például fényképezés után visszagyúrják a nagy tömbbe), hanem hogy azokat a műveket amikben munka, fejlődés, szépség és egyéni ötlet van ugyanúgy művészeti alkotásként fogadják el, mint a felnőttekét. Ösztönzik a gyerekeket, hogy a képeiknek adjanak címet és igyekeznek lehetőséget biztosítani, hogy azokban a város minden lakója gyönyörködhessen. Ezt mi most még csak nagyon szerény keretek között tudjuk megvalósítani, de törekszünk rá, hogy a saját eszközeinkkel megteremtsük az élményt. Minden foglalkozás végén kiállítást rendezünk az elkészült alkotásokból és a gyerekek egy választott művüket be is mutathatják a társaiknak, az érkező szülőknek és tesóknak. Az első alkalommal még zavarba jöttek egy kicsit, de mostanra nagyon élvezik és várják ezeket a kis ceremóniákat.