Reggio Magyarország

Szerinted a gyerekekre milyen hatással van a környezet, melyben napról napra idejük nagy részét töltik? Malaguzzi híres idézete szerint olyan fontos ez, mint egy harmadik pedagógus. Kérlek csukd be a szemed egy pillanatra és képzelj el egy olyan teret, ahol te és a csoportod, vagy a gyerekeid kényelmesen, tanulásra inspirálva éreznétek magatokat. Szabad kezet kapsz, ebben az álomban a pénz nem akadály – Mi jut eszedbe először? Előttem egy tágas terem jelenik meg hatalmas ablakokkal és eg nagy tükörrel, a játékhelyszínek között kisebb bútorokkal, polcokkal, amiken természetes anyagú, vagy újrahasznosított tárgyak sorakoznak esztétikusan elrendezve. A falakat a csoport projektjeit bemutató dokumentáció díszíti – Nincsenek bolti játékoktól roskadozó szekrények, vagy másolt minta alapján készült egyen-dekorációk. Álmaim csoportja pont annyira színes-szagos-izgalmas, hogy ne vonja el a figyelmünket a legfontosabb tevékenységről, hanem támogassa azt– a felfedező, megértést segítő, konstruáló és önkifejező JÁTÉKOT.

1, A gyerekeknek tér kell

Kezdjük azzal, ami adott – a csoportszoba méretével. Az egyik első Reggio szemléletű továbbképzésemen a hatalmas tereket látva megkérdeztem, hogy hány négyzetméter a minimális egy gyerekre szánt tér ezekben az ovikban, hiszen láthatóan sokkal jobban elfértek itt, mint a magyar intézményekben szoktak. Az előadó zavarba jött. „Biztos van ilyen minimum szám, de nem tudjuk pontosan… senki nem akarná a minimumra korlátozni őket! A gyerekeknek tér kell, úgy jobban fejlődnek és ez a cél.”  

Nem tudom megjósolni, hogy ez a szemlélet mikor jelenik majd meg a magyar állami óvodák fenntartóinál és a jogszabályalkotóknál, de szerintem ezt is fel kéne venni a közoktatással kapcsolatos tennivalók listájára. A Covid idején a lecsökkent létszámú csoportokban én is megtapasztalhattam azt az elmélyült játékot, a szinte konfliktusmentes hétköznapokat, az addig szorongó, vagy épp „túlpörgő” gyerekek nyugodt viselkedését, ami akkor jelent meg, mikor elég helyük volt játszani. Végre ki lehetett rakni egy hosszú sínpályát és senkinek nem volt útban a vége, a háttérzaj minimálisra csökkent és mind jobban tudtak koncentrálni arra, amiért ott voltak – a külső és belső világuk megismerésére. Nagyon jó lenne, ha világjárvány nélkül is ez lenne az általános gyakorlat.

2, Polcok, játékok

A hagyományos csoportszobákban a falak nagy része mellett polcos szekrények állnak, melyeken játékok tömkelege várja a gyerekeket. Kirakók, társasok, építő- és logikai játékok, gazdagon dekorált babaszobák, építő-sarkok és kiskonyhák. Általában kicsit retro és nagyon színes ez a kavalkád, aminek elemeit a pedagógusok rendszeresen cserélgetik az aktuális témáknak, a gyerekek érdeklődésének megfelelően.

A játékok tudatos megválasztásával és elhelyezésével, a hozzájuk kapcsolódó szabályok kialakításával ugyanúgy értékeket közvetítünk, mint a viselkedésünkkel. Azzal, hogy a dolgoknak megvan a saját helyük, ahová használat után mindig vissza kell tenni őket, hogy vigyázni kell rájuk és úgy otthagyni, hogy más gyerek még örömét lelhesse bennük mind pozitív üzeneteket adunk át – a tárgyak és társaink tiszteletére tanítjuk a csoportot. Ha nyitott polcokon, a gyerekek által hozzáférhetően helyezzük el a rajzeszközöket megmutatja bizalmunkat – elhisszük, hogy egyedül is tudnak választani a többféle holmi közül és felelősségteljesen használják azokat külön figyelmeztetés nélkül is.

Mit üzenünk azzal, ha a babakonyhában csak műanyag edények vannak? Azt, hogy az oviban valamiért a „strapabírás” fontosabb szempont, mint az esztétikum. Azt, hogy a felnőttek szerint a gyerekek még nem tudnának vigyázni a fém, vagy porcelánedényekre. És persze azt, hogy jobban félünk az esetleges balesetektől és az anyagi kártól, mint amennyire élményt, szenzoros tapasztalatot szeretnénk nyújtani a csoportnak. Félreértés ne essék, van amikor tényleg ez a jó döntés, de sokszor át sem gondoljuk, hogy milyen választási lehetőségeink vannak, és azok hogyan hatnak a gyerekekre. Ha tudatosan felsoroljuk magunkban előnyöket és a hátrányokat biztos jobb döntést hozunk, mint ha csak tovább csinálnánk azt amit „úgy szoktunk”. Ha beviszünk néhány igazi krumplit és hagymát, porcelántányért vagy kerámia edényt, akkor kockázatot vállalunk. Lehet, hogy valaki bele fog harapni abba a hagymába, vagy eltöri a tányért – de ez az az életkor, amikor jó példával, türelmes segítséggel megtaníthatjuk a gyerekeket, hogyan kezeljék az ilyen helyzeteket! Mennyivel hasznosabb ilyen valós helyzetekben gyakorolni a problémamegoldást, mint laminált képecskékkel kiprovokálni valami hasonlót egy foglalkozás keretében! Vannak olyan pedagógiai célok, amikért érdemes vállalni a kényelmetlenségeket. Nem csomagolhatjuk vattába a gyerekeket és tölthetjük beléjük kiskanállal azokat a tapasztalatokat, amikre később támaszkodhatnak az életben.

Mit jelent, ha az eszközökkel csak egy bizonyos helyen, egy bizonyos módon szabad játszani? Ilyenkor általában szeretnénk elkerülni a káoszt, az összeborogatott játék-halmokat, amik rendbetétele értékes időt vesz el a napból. Félünk, hogy valami megsérül, eltűnik. Viszont cserébe megint háttérbe szorul a gyerekek tapasztalatszerzése, amihez pont nagyon fontos lenne a különböző eszközök újszerű, „szabálytalan” használata. Sőt, a káosz és a hosszú, frusztráló rendrakás élménye is tanulságos, ha a döntéseinkre, azok következményeire és a felelősségvállalásra gondolunk. A Reggio ovikban gyakran rakják ki tálkák tömkelegét különböző kavicsokkal, gyöngyökkel, faágakkal és mindenféle más kis eszközzel tele, hogy a gyerekek ebből szabadon alkothassanak képeket, modelleket, vagy játsszanak bármi mást. Az ovit frissen kezdő gyerekek pedig rendszeresen azt játsszák, hogy mindent összeborogatnak, aztán szaladnának tovább a következő játékhoz. Ezért a pedagógusok az első napokban minden alapanyagból csak pár szemet raknak ki és figyelik, hogy a csoport hogy boldogul ezekkel. Ha ennyit már rendben tudnak tartani maguk után akkor kezdik el növelni az elemek számát és egyre többféle holmit készítenek ki. Megkeresik azt az ideális mennyiséget amivel sokféle alkotás készülhet, de a gyerekek még képesek kezelni azokat – és ezt a mennyiséget fokozatosan bővítik. A szabályokat közösen alakítják a gyerekekkel az ő igényeiknek, képességeiknek megfelelően.

Jelent valamit, ha kevesebb a csoportban a gyerekeknek gyártott játék, viszont felbukkannak papírhengerek, faágak, kavicsok, régi függönykarikák és tisztára mosott műanyag ételcsomagolások is az építősarokban? Ezek a tárgyak azt az üzenetet hordozzák, hogy a holmik az eredeti szerepüktől távol új értelmet nyerhetnek. Megtapasztalhatjuk, hogy ami egy helyzetben hulladék, az egy másikban hasznos eszköz lehet, ezért érdemes minden körülmények között vigyázni rá. A gyerekek imádnak olyan dolgokkal játszani, amiket nem nekik terveztek – elfogadják az ilyen eszközök szabálytalanságát és olyan műveket alkotnak belőlük, amit egyen-kockákból nem lehetne. E holmik beemelése a csoportszobákba azt üzeni, hogy érték a természetes, a szokatlan, a „tökéletlen”, a sokféle. Érték, ha egy feleslegessé vált tárgynak új funkciót találunk és nem dobjuk ki gondolkodás nélkül a kukába. (Az ilyen alapanyagok nagy része a REMIDA-ból származik, ami a Reggio szemlélet egy másik nagyszerű eleme, ha nem hallottál még róla olvasd el ezt a bejegyzést is!)

A téma nagy és fontos, így a következő blogpostban folytatom 😉