Reggio Magyarország

Mindenszentek, Halottak napja és Halloween közeledtével fellángoltak megint a viták az óvodapedagógusok fórumain (sőt, ha jól látom már a hírportálokon is) arról, hogy ezek közül mit és hogyan kéne ünnepelni a magyar óvodákban. A Reggio Magyarország Facebook oldalán és is megkérdeztem a tagokat, hogy mit gondolnak erről a témáról és komoly szakmai beszélgetés bontakozott ki a komment szekcióban. Olvassátok el, érdemes! Akkor megígértem, hogy én is leírom majd mit tudtam meg attól, hogyan zajlik ez a Reggio inspirált óvodákban, olyan szempontokat összeszedve, amik nektek is segít tudatos, jó döntéseket hozni ebben a komplikált témában.

1, A gyerekek érdeklődése

A Reggio szellemiségének alapja, hogy a gyerekeket a saját tanulásukban kompetens, jogokkal rendelkező embereknek tekinti. Ebből kiindulva az ünnepek akkor és olyan módon kerülnek be az óvoda életébe, ahogy az a gyerekek számára emészthető és érdekes, ehhez pedig a pedagógusok biztosítják a kereteket. Az aktuális évszak és ünnepkör persze megjelenik a csoportban, de mivel nem ezekből, hanem a gyerekek érdeklődéséből indul ki a hosszú projektek témája (lásd: alakuló tervezés), nem ezekre épül a teljes tematika, mint nálunk. Egyik évben lehet, hogy csak pár nap szól például a húsvéti készülődésről, ám a következőben, ha valami nagyon megfogja a csoportot, hónapokig tartó projekt is indul belőle. Persze ez nem azt jelenti, hogy mi pedagógusként ne hozhatnánk be akár magát az ünnepet témaként, akár annak egyes elemeit! Ha a csoportban halljuk, hogy beszélgetés közben csak a Halloweenről mesélnek a gyerekek, akkor mi elmesélhetjük a saját gyermekkori élményeinket, vagy kérhetjük, hogy a szülők otthon meséljenek erről. Ezzel pedig lehetőséget teremtünk rá, hogy a gyerekek érdeklődni kezdjenek és önálló kérdéseket fogalmazzanak meg arról is, miért megyünk ilyenkor temetőbe és gyújtunk gyertyát a sírokon. Nincs értelme viszont kategorikusan kitiltani egy olyan jelenséget, ami az óvodás korosztály életének már szerves részévé vált. Sőt, pont azért kell foglalkoznunk vele, hogy segítsük annak megértését, feldolgozását és kihasználjuk azt a tanulási motivációt is, amit ez az egyre népszerűbb új szokás hozhat magával.

2, A pedagógus szempontjai

A csoportnak a pedagógus is fontos tagja, akinek a szava ugyanúgy meg kell hogy jelenjen, mint a gyerekeké. Ha a gyerekek játékában, vagy kirándulás ötletei közt olyan dolog bukkan fel ami az óvónő számára idegen és ijesztő (pl a csoport egyik tagja szeretne temetést rendezni az udvaron egy játéknak), akkor érdemes átgondolnia a saját érzéseink okait, megbeszélni az adott dilemmát kollégákkal és a szakirodalomban is utána nézni, mielőtt a program sorsáról döntünk. Reggio Emiliában ilyenkor nagy segítség a pedagogista, aki pedagógiai tanácsadóként többek között pont az ilyen kérdések eldöntésében segít az óvoda dolgozóinak, hogy ezáltal javuljon a nevelői munka minősége. Ha ezek után a pedagógus érvekkel alá tudja támasztani a döntését ( pl. hogy miért igen, vagy miért nem viszi el a csoportját a helyi temetőbe), akkor biztos, hogy jobb döntés születik, mintha csak az „így szoktuk”-ra hivatkozva másokra bízza azt.

3, A szülők bevonása

A gyerekek legnagyobb szakértői mindig a saját szüleik, akiket ilyen esetekben be lehet és be is kell vonni a jó gyakorlat kialakításába. Megvitathatjuk a kérdést egy szülői értekezlet keretében, vagy megkérhetjük, hogy e-mailben röviden írják le, nekik mi a fontos ennek az ünnepnek a kapcsán és mi is leírhatjuk a nevelőtestület szempontjait. Ha együttműködő a szülői gárda, akkor egymásnak is sokat segítenek azzal, hogy őszintén megosztják a többiekkel is, hogy ők hogyan dolgozzák fel otthon ezeket a témákat és mik a tapasztalataik.

4, Szomorúság és emlékezés, félelem és vidám buli

Valljuk be, hogy ez az ünnepkör azért is nehéz dió, mert a témája végső soron a halál, ami sokunk számára ijesztő. Sőt, talán még ijesztőbb, hogy erre mi magunk hívjuk fel a gyerekek figyelmét ezekben a napokban, mikor egyébként igyekszünk megvédeni a őket külvilág minden bújától-bajától. A gyerekpszichológusok egyetértenek abban, hogy a gyerekeknek szükségük van arra, hogy a koruknak megfelelően, de nyíltan beszéljünk velük az elmúlásról is, ne kezeljük azt tabuként. Ezek az ünnepek pedig nagyszerű alkalmat adnak arra, hogy szóba jöjjenek ezek a témák is. Reggioban úgy mondják, hogy a gyerekek 3-6 éves koruk között értik meg, hogy mit jelent embernek lenni – a halál fogalmának megismerése fontos része ennek. A Halottak napja-Halloween ünnepeivel megmutathatjuk azokat a válaszokat is, amiket az előző generációk fejlesztettek ki ezeknek a nehéz érzések a feldolgozására: a gyászra a közös emlékezés örömét, a félelemre pedig a rettegés tárgyának kicsúfolását. Ezek ráadásul mind csoportos élmények és arra tanítanak, hogy a veszteséggel és veszélyekkel jobban meg tudunk küzdeni, ha megosztjuk az érzéseinket másokkal. Erről és a tökfaragás magyar hagyományairól egyébként részletesen olvashattok Bajzáth Mária szuper cikkében: https://mese.mesepedagogia.hu/2023/10/18/faragjon-e-toklampast-a-magyar-gyerek-es-akarsz-akarsz-e-jatszani-halalt/

5, A „hogyan”

Ha nevelőtestületként magunkban elrendeztük a saját igényeinket és szükségleteinket, ismerjük a szülők szemszögét és azt látjuk, hogy a gyerekek tényleg szeretnének foglalkozni ezzel a témával, akkor biztos, hogy 10 csoportban 10 féleképp alakul majd az ünneplés. Az általános Reggio elveket itt is fontos szem előtt tartani: a gyerekekből kiindulva, rájuk odafigyelve tervezni és folyamatosan dokumentálni, figyelni a visszajelzéseket. Nyitottan fogadni az ő ötleteiket, javaslataikat, a témát olyan irányba kanyarítani, ami az óvodásokat valóban érdekli, olyan helyzeteket és tanulási tereket teremtve, ami a közös felfedezésre, ismeretszerzésre motiválja őket. Ebbe a nyitott szemléletbe belefér az is, hogy megbeszéljük a pozitív és negatív érzéseinket is az ünnepek kapcsán – a felnőttek elmesélhetik, hogy az ő gyerekkorukban mi volt a hagyomány és milyen érzés látni az új szokások kialakulását, a szorongóbb gyerekek elmondhatják, hogy mi félelmetes nekik és miért, közösen pedig úgy alakítjuk a programot, hogy az mindenkinek jó legyen.

Zárásként hoztam egy-két példát külföldi óvodákból:

A Vöhringeni Rappelkiste legkisebb csoportjában nem a halottak napja miatt, hanem egy visszatérő játékból indult el hasonló téma: a gyerekek imádtak kísértetnek öltözni és egymást ijesztgetni. Ebből aztán igazi projekt bontakozott ki, a gyerekek igényeit és ötleteit követve csináltak szellemet gyurmából, papírhulladékból, zacskóból, sütiből, fényből és árnyékból, volt szellemes mesekönyv-nézegetés és bábozás is, végül megszavazták a csoport szellem-figurájának a nevét (ez a demokráciára nevelésben is fontos lépcsőfok volt). Közben bőven nyílt rá alkalom, hogy a gyerekek egymás között és a pedagógussal is megbeszéljék, kiénekeljék, lerajzolják és közben formálják magukban, hogy mit gondolnak a szellemekről, félelemről, biztonságról.

Az amerikai óvodákban más a helyzet: ott akkora hagyománya van Halloween ünnepének, hogy nem kérdés, hogy ezerféleképp megjelenik a csoportszobákban is. Egyrészt sütőtökös provokációkkal van tele az instagram – szenzoros asztalokkal, ahol nyomkodhatják, vagdoshatják, áztathatják a gyerekek a tök darabjait és magjait és megfigyelő-állomásokkal, ahol lerajzolhatják, lefesthetik, megformázhatják azt változatos anyagokból. Másrészt gumipókok és pókhálós ötletek tömkelegét találjuk, sőt még arról is láttam posztot, hogy egy életnagyságú műanyag csontvázat vittek be a csoportba, a gyerekek pedig vidáman játszottak vele. Itt azért már az angolszász kollégák között is megoszlottak a vélemények, hogy ez nem túl ijesztő-e a, bár az óvónő válaszai alapján úgy tűnt, a gyerekek érdeklődése miatt döntöttek így és pozitív volt a fogadtatás.

Rövid és általános válasz tehát nincs arra, hogy mit és hogyan ünnepeljünk az oviban október végén, de ha a fenti kérdéseket átgondoljuk a saját csoportunkra vonatkozóan, akkor találhatunk olyan megoldást, ami ott és akkor mindenkinek jó. Közben nagyszerű példát mutatunk a gyerekeknek arról, hogy készülhetünk egy ünnepre akkor is örömmel, ha mindenkinek kicsit mást jelent az, hogy dolgozhatunk fel nehéz érzéseket együtt és hogy vehetnek részt ők is aktívan közös kultúránk és szokásaink megőrzésében és alakításában.