Reggio Magyarország

– könyvajánló a „Reggio Tutta – városi útikönyv a gyerekek szemével” című kiadványhoz

„Nézd, én így mesélem el: Reggio az, ahol az iskolám, a házam és a barátaim vannak.”

Vajon mit tudnak és mit gondolnak a 3-6 éves gyerekek a városról, ahol élnek? Mit vesznek észre az épületekből, az emberi kapcsolatokból, a velünk élő történelemből? Egyáltalán nekünk felnőtteknek mit jelent a város, és a gyerekek tudnak-e segíteni jobban megértenünk a lényegét? A 2001-ben kiadott és ma már pedagógiai klasszikusnak számító „Reggio Tutta – városi útikönyv a gyerekek szemével” ezekre a kérdésekre ad választ, miközben megnevettet, elgondolkoztat és – nem utolsó sorban – bemutatja nekünk Reggio Emilia települését.

A város és az urbánus terek gyakran felbukkannak a Reggio Szemléletben. Egyrészt azért, mert ezen a helyen sok évvel ezelőtt olyan szoros szövetség köttetett a város, annak oktatási és nevelési intézményei és az oda járó gyerekek között, hogy az itt közösen kifejlesztett pedagógiai irányzat a mai napig a város nevét viseli. Másrészt azért, mert a közösség, a demokrácia, az együttélés, a bevonódás és a sokszínűség mind olyan értékek, melyek ebben a környezetben különösen jól megélhetőek. Harmadrészt pedig, mert a város a szó legszorosabb értelmében veszi körül a gyermekeket, tehát az óvodás annak terein, eseményein, lakóin keresztül fogja megérteni a környező világ működését.

A nyolcvanas évek kezdetén zajlott le az a projekt, melynek dokumentációját az élénk sárga borító mögött találjuk: önkormányzati óvodák és bölcsődék kétéves közös munkáját összegzi ez a könyv. A kiadványban megtalálhatóak a Reggio Szemléletben alkalmazott dokumentáció jellemző elemei: a gyerekek munkái és szó szerint idézett mondatai, a tanulás pillanatait bemutató fényképek és a pedagógusok, szakértők megfigyelései és értelmezései is. A szakmai szöveg Carla Rinaldi, a Reggio Children alapítvány nemrég elhunyt korábbi vezetőjének rövid összefoglalójával indul, aki arról ír, miért érdemes bevonni a legkisebbeket is a közös gondolkodásba, ha urbánus terekről van szó „A gyerekek segítenek nekünk megbirkózni a város paradoxonjaival, ellentmondásosságával és erőszakosságával, de meglátják benne a harmóniát és a költészetet is.” Ezután a projektben résztvevő ateliaristák sodró beszámolója következik az ovisokkal közös felfedezések sorozatáról sok-sok eredeti idézettel.

A könyv fő részében, 90 színes oldalon keresztül a gyerekeké az irányítás – az ő rajzaikon, mondataikon keresztül mutatkozik be nekünk Reggio Emilia városa. Szóba kerül a település alaprajza, közkedvelt terei és utcái, ikonikus épületei és szobrai, de a tipikus helyi ételek, sőt, a csatornahálózat is! A gondosan összeállított kiadványt nézegetve az érzés fog el, mintha egy kortárs kiállításon járnék. A kontrasztos színek, a levegős elrendezés, a szövegek és képek helyzete mind segítenek befogadni, megérteni és tovább gondolni a látottakat. Egyszerre merülhetünk el az óvodás korosztály logikájának, erős érzelmeinek, sajátos megfigyeléseinek világában és ismerhetünk meg egy ősi olasz települést. Tényleg olyan, mint ha egy 5 éves kézen fogná az embert és megmutatná neki a környéket, a beszélgetésben pedig óhatatlanul megjelennek a személyes történetek, élmények is. Talán pont ezért egy pillanatra sem unalmas, vagy mesterkélt a tartalom, inkább váratlanul filozofikus. „Azért állítanak szobrokat, hogy megszépítsék a várost és hogy emlékezzünk, mert a szobrok a nagyszüleink emlékei” Olvasás közben megfeledkezem arról, hogy ez egy pedagógiai szakkönyv és eszembe jut milyen szívesen néznék meg más városokról is ilyen bemutatót, mennyivel érdekesebb, élettelibb képet ad ez, mint egy hivatalos útikönyv.  Aztán amikor visszaveszik a szót a felnőttek – képeket és rövid leírásokat találunk azokról a helyszínekről és látványosságokról, amikről a gyerekek beszámoltak a korábbi lapokon – ismét rácsodálkozom, hogy a generációk mennyire különböző szempontból tekintenek ezekre a terekre.

A kötet végén a projektben résztvevő pedagogistáktól találunk hosszabb leírást és élménybeszámolót a két év tapasztalatairól. Nekem különösen izgalmas volt a pedagógusok felkészüléséről olvasni – arról, hogy milyen információkat gyűjtöttek össze már a tervezés, témaazonosítás szakaszában. A gyerekeket először kisebb csoportokban beszélgetve kérdezték meg arról, hogy mi mindent tudnak általánosságban a városokról és konkrétan Reggio Emiliáról. Ezután a pedig alaposan megvizsgálták, hogy a különböző tudományágak milyen eredményekre jutottak ugyanebben a témában – mit írnak a szakcikkek és könyvek a város definíciójáról, történetéről, jellemzőiről, elemeiről, illetve milyen aktuális kihívásokkal néznek szembe nagyobb településeink. (A Reggio szellemiségére nagyon jellemző a pedagógiai gyakorlat és a tudomány szoros együttműködése, ennek nagyszerű példája ez a kutatási tevékenység is.)

Vajon miért kellett ennyi nézőpontot és kapcsolódó témát tudományos alapossággal megvizsgálniuk? Azért, hogy a sok összegyűjtött adatot a következő hetekben a gyerekek fejébe tölthessék? Szerencsére nem 😊 „Tudásunk elmélyítésével párhuzamosan meg kellett hagynunk a lehetőséget, hogy ezeket az ismereteinket ideiglenesen „kikapcsoljuk”, hogy felnőttek és gyermekek között egymásra figyelő párbeszéd alakulhasson ki.” Azaz nem azért kutattak a pedagógusok, hogy minél több információt adjanak át az ovisoknak, hanem azért, hogy jobban megértsék a gyerekek szemszögét, párhuzamokat, vagy ellentéteket találjanak a kicsik spontán és a felnőttek tudományos elméletei között és így új irányokat tárjanak fel a projekt számára. A felnőttek így továbbra sem a gyerekek vezetői, hanem kísérői voltak a tudás felé tartó úton.

“Emlékszem, hogy anyukámmal sokszor mentünk oda, ahol a galambok vannak! Megetettük őket és megijesztettük őket és elrepültek… felrepültek az égbe és aztán megint leszálltak.”

A lezáró oldalakon aztán megszólal a kötetet szerkesztő grafikus, az első tükörháromszöget megalkotó építész, a város oktatási vezetője és Jerome Bruner amerikai pszichológus is – mindenki hozzáteszi a saját szempontjait és így áll össze egy valóban objektív kép a projektről. Pont úgy kiegészítik egymást ezek a rövid cikkek, mint a fő részben a gyerekek mondatai.

Szívből ajánlom ezt a kötetet mindenkinek, aki kíváncsi rá, hogy mit adhat a társadalmunknak, ha meghallgatjuk a gyerekek hangját, különösen pedig azoknak az építészet és pedagógia határmezsgyéjén dolgozó kollégáimnak, akik szeretnének inspirálódni a következő projektjeikhez. Alig várom a magyar városok, kerületek bemutatkozásait!