Reggio Magyarország

A blogon olvashattatok már A Reggio Szemléletre jellemző módszerekről – a hosszú projektekről, az önálló felfedezést támogató óvodai környezetről és sok más dologról. Nem veséztük viszont még ki azt a jelenséget, ami a legtöbb látogatónak először feltűnik, amikor körbepillant egy Reggio inspirált intézményben– a dokumentációt. Ez elsőre furcsán hangzik – ugyan hogyan találkozhatunk a dokumentációval azonnal, mikor belépünk az épületbe? És mi lehet abban olyan magával ragadó, hogy még azok az intézmények is átvesznek belőle elemeket a gyakorlatukba, amik alapvetően más szemlélettel dolgoznak?

Minden előadásomon elhangzik két kellemetlen kérdés amikor a dokumentáció témájához érek: „Amikor dokumentálsz mire számítasz, ki fogja azt elolvasni?” A résztvevők ilyenkor először sokatmondóan összenéznek egymással, nevetgélni vagy sóhajtozni kezdenek, aztán az első bátor felszólaló elmondja, hogy mi a helyzet. Vannak ovik, ahol az óvodavezető elolvassa a csoportnaplókat, van aki tudja, hogy pár év múlva jó lesz újra elővenni őket és inspirálódni a régi anyagokból, de a többség válasza: „Ha minden jól megy, akkor senki nem fogja elolvasni. Maximum ha ellenőriznek.” És már jön is a következő kényelmetlen téma: „Szerinted mit érdemes inkább dokumentálni? Azt amit te szeretnél, hogy majd megtörténjen a csoportban, vagy azt, ami valójában történik?”

A bevett magyarországi pedagógiai gyakorlatban nagyon részletesen tervezünk előre – éves tervet, negyedéves tervet, heti vagy projektterveket készítünk és ezek adják az óvodai csoportnapló nagy részét. Van helye az utólagos értékelésnek is, de az mennyiségben töredéke a terveknek és nagyrészt azt firtatja, hogy az előre leírt fejlesztések megvalósultak-e, működtek-e. Ebben a módszerben visszaköszön mindaz, amit a pedagógus és a gyermek szerepéről gondolunk: a pedagógus irányít, az ő szándékai, céljai fontosak, ezeket érdemes megőrizni. A gyerekek a munkadarabok, szerepük pusztán annyi, hogy a fejlesztés hatására az elvárásoknak megfelelően fejlődjenek. Nem kapnak a saját tanulási tevékenységük kapcsán önállóságot, senki sem kíváncsi az ő ötleteikre, érdeklődésükre. Az ideális gyermek ebben a képletben teljesen passzív: hagyja, hogy a pedagógus fejlessze őt abban és úgy, ahogy a felnőtt jónak látja. Szerintetek nem pusztultunk volna ki már régen, ha a kicsinyeink ennyire képtelenek lennének önállóan tanulni, ha csak felnőttek aprólékos irányításával sajátítanának el új képességeket? 300 éve nem voltak néptánc foglalkozások, a gyerekek mégis megtanulták a falujuk dalait és táncait úgy, hogy figyeltek, utánoztak, játszottak, próbálkoztak, hibáztak, kérdeztek, gondolkoztak, saját mondókákat és mozdulatokat találtak ki, azaz a közösség aktív tagjaként, a hétköznapokban részt véve tanultak. Ezt a folyamatot nem tervezte meg vagy irányította egy arra kijelölt felnőtt, mégis működött. A Reggio Emilia Szemlélet ezt az ősi időktől belénk kódolt fejlődési módot támogatja – többek között a dokumentáció széles eszköztárával is. Na de hogyan lehet egy ilyen folyamatot megőrizni az utókornak?

Bővíthető fali dokumentáció folyamatban lévő projekthez

A Reggio inspirált dokumentáció célja, hogy láthatóvá tegye a tanulást. Nem azt, amit a felnőtt megálmodott, hanem azt, ami valójában megtörtént. Ehhez változatos médiumokat használ: megjelennek a tevékenységek közben készült fényképek, a gyerekektől származó szó szerinti idézetek, a gyermekmunkák és a pedagógusok magyarázatai. Van, hogy a témához kapcsolódó fontos háttérinformációk, híres művészek vagy tudósok inspiráló gondolatai is helyet kapnak, hogy még jobban kontextusba helyezzék a látottakat. Formája nagyon sokféle lehet – folyamatosan vezetett lefűzős mappák, dinamikusan változtatható faliújságok, utólag nyomtatott plakátok, füzetek, könyvkiadványok, sőt, rövid dokumentumfilmek is készülhetnek egy-egy óvodai projektről. Ezekből a tudatosan összeállított, esztétikus dokumentumokból pedig minden érintett hatékonyan tájékozódhat. A Reggio inspirált óvodákban gyakoriak a provokációk – olyan tanulási helyzetek, melyeknek a pedagógus a kiindulását tervezi meg és ezután tág keretek közt a gyerekek eldönthetik mit kezdenek vele. Ilyenkor sokszor nem az történik, amire a felnőtt számított – a gyerekek az előkészített kukorica pufikból nem házat építenek, hanem felolvasztják azokat vízben és az új, furán zselés anyag konzisztenciájával kezdenek kísérletezni. Az előre megálmodott fejlesztési területeket nem is érintik – nem történik például konstruálás– de fontos megfigyeléseket tesznek az oldódásról, keveredésről, halmazállapotokról. Ha megtehetjük, hogy utólag dokumentálunk, akkor már ezek a területek szerepelhet a feljegyzések között és nem azok, amik csak a tervek maradtak.

A dokumentációt a gyerekek, a pedagógusok és a szülők számára hozzáférhető módon kell elkészíteni. Ők azok, akiket érintenek a leírtak, akiknek fontos nap mint nap látni az abban szereplő dolgokat. A dokumentáció tartalma, főleg a gazdag képi anyag szükséges például ahhoz, hogy a gyerekek is értelmezni tudják az összefoglalót, profitáljanak belőle. De az elhelyezés is fontos szempont – törekednünk kell mindhárom csoport számára hozzáférhető terekben és magasságban elhelyezni például a „beszélő falaknak” nevezett poszter méretű beszámolókat.  Az óvodai feljegyzések elsődleges célja nem lehet az, hogy a tanfelügyeletnek bizonyítsuk, hogy mi megcsináltuk a „házi feladatunkat”. Nagyon károsnak tartom, ha az ellenőrző szervek önkényes elvárásaiknak kell megfelelnünk és nem azokat igazítják a gyakorlati hasznossághoz.

Hiszen mi mindenben segíthet egy jó és hozzáférhető dokumentáció?

A gyerekeknek

• Folyamatosan felidézi a közös emlékeket és az ezekhez kapcsolódó tanulási tartalmakat.
• Helyet és alkalmat teremt rá, hogy másokkal beszélgessen a projekttel kapcsolatos élményeikről, gondolataikról
• Személyessé válik a tér azáltal, hogy saját képeiket és munkáikat látják maguk körül.
• Az íróvá és olvasóvá nevelést támogatja a képek és a szöveg közös megjelenése – a gyerekek megértik, hogy az ő gondolataik is megjelenhetnek írásos formában és eljuthatnak másokhoz is.
• Strukturálja, végigkövethetővé teszi a projektek folyamatát, a problémamegoldási utakat amiket a csoport közösen bejárt.
• Azzal, hogy a falakon elhelyezett dekorációk nagy része a gyerekek tevékenységét mutatja be jól szemlélteti, hogy az óvodai élet lényege ez a munka.

A fenti, gyerekek és fák kapcsolatáról szóló dokumentációs oldalt a lenti “The Park is…” című dokumentációs kötetben találjátok.

A pedagógusnak

• A dokumentáció elkészítése társas folyamat – a kollégák miközben közösen nézik át a projekt során összegyűlt anyagokat, utólag új összefüggéseket fedezhetnek fel.
• Minden nap visszacsatolást kapnak a saját munkájáról és a gyermekcsoportról.
• Megoszthatják a projektet más pedagógusokkal, sőt, azzal a neveléstudomány fejlődéséhez is hozzájárulhatnak.
• Segít tudatosabban tekinteni a mindennapi munkájukra azáltal, hogy korábbi tanulási folyamatokra, eseményekre emlékezteti őket és ezek között összefüggésekre ismerhetnek rá.

A szülőnek

• Érzelmeket is megjelenítve enged betekintést gyerekeik óvodai mindennapjaiba.
• Lehetővé teszi a bevonódást, hogy a család is részt vehessen a projekt alakulásában.
• A pedagógusok által felkínált értelmezések a szülőkben is új jelentéssel bővíthetik a gyermekkor, az óvoda és a tanulás fogalmait.
• Helyet és alkalmat teremt rá, hogy elbeszélgessenek a gyerekeikkel a projekttel kapcsolatos élményeikről, gondolataikról.

A Reggio inspirált dokumentációban visszaköszön mindaz, amit Malaguzzi és kollégái a pedagógus és a gyerekek szerepéről gondoltak. A felnőtt nyomon követi a fejlődést, kereteket és lehetőséget teremt hozzá, majd megörökíti azt, de nem igyekszik lépésről lépésre iránytani a folyamatot. A beszámolóban értékként jelenik meg a csoport sokszínűsége – a projekt nem is működne a gyerekek találékonysága, különböző előzetes ismeretei, egymással és felnőttekkel folytatott kommunikációja nélkül. Ezekben a kiadványokban kevesebb a szakszó és nincsenek számszerűsíthető pipálós rubrikák. Vannak viszont kifejező fényképek az elmélyült munkáról, az egymásnak segítő barátokról, valódi műalkotásnak beillő gyermekmunkák és olyan mondatok, amik révén bepillantást nyerünk a gyerekek gondolkodásába. A pedagógusok magyarázatai közérthetőek és tömörek – segítenek minden felnőttnek megérteni, átlátni a történteket és felhívják a figyelmet a neveléssel, fejlődéssel kapcsolatos kulcsmomentumokra is. Az objektivitást nem az biztosítja, hogy minden projektről ugyanazt az ötféle információt írjuk le, hanem az, hogy több pedagógus közösen készíti el a dokumentumot az összegyűjtött jegyzeteik, fotóik alapján.

Tagadhatatlan, hogy a Reggio Szemléletre jellemző utólagos, sokrétű dokumentáció hasznos eszköz lehetne a hazai pedagógiai gyakorlatban is. Nehéz dió viszont, hogy azt hogyan lehet az előírásoknak megfelelve vezetni úgy, hogy ne csak egy plusz teher legyen a pedagógusok vállán, hanem kiváltsa az most elvárt, sokszor értelmetlen papírgyártást. Figyeljünk együtt a lehetőségekre, ahol hangot adhatunk ennek a szakmai kívánságunknak!