Reggio Magyarország

A Józsefvárosi Óvodákban pedagógusok egy lelkes kis csoportjának segítek abban, hogy beépítsék a Reggio Szemléletet munkájukba. Havonta találkozunk egymással és nagyon hálás vagyok, hogy ilyenkor őszintén megosztják velem a gondolataikat, tapasztalataikat. A legutóbbi alkalmon szíven ütött egy mondat, amihez hasonlót már sok kollégától hallottam önkormányzati és magánovikban egyaránt, de ez olyan szemléletesen mutatja be a problémát, hogy napokra velem maradt. „Olyan, mintha mi az oviban digitális elvonót tartanánk a gyerekeknek, amit aztán minden reggel újra kell kezdeni, mert otthon olyan sok időt töltenek a képernyők előtt”.

A kisgyerekek és a kütyük egyre szorosabb kapcsolatáról sok szó esik manapság és mindenki egyet ért, hogy a tendencia rossz irányba mutat. A szakemberek többféle megoldást javasolnak: van, aki a teljes tiltás híve, van, aki megengedőbb, egyesek a szülőket látják hibásnak, mások őket is tehetetlen áldozatnak tekintik. Tudjuk, hogy fontos lenne megértetni a velük, miért nem jó, ha rutinszerűen képernyővel kötik le a gyerekeket. Igyekszünk elmondani, hogy a „fejlesztőnek” reklámozott appok hosszú távú pozitív hatására nincs bizonyíték, de a túl sok képernyőidő negatív hatására van. Segíteni, hogy más módszerekkel is le tudják kötni, meg tudják vigasztalni, vagy motiválni a gyerekeiket. A leghatásosabb pedig bizonyára az lenne, ha mi felnőttek – szülők és pedagógusok kéz a kézben – szintén nem a telefonunk után nyúlnánk minden unalmas vagy frusztrálóbb pillanatban és ezzel mutatnánk jó példát.

(Nagyon jó, hogy alaposan megvizsgáltuk már milyen hatással van a gyerekek fejlődésére a túlzott kütyü használat, de fontos lenne egy olyan hazai kutatás, amiből kiderülne az is, hogy miért adják a szülők a kicsik kezébe ezeket az eszközöket. Időhiány, információhiány, türelemhiány, önzés, félretájékoztatás, társadalmi elvárások? Tud valaki olyan kutatásról, amiből kiderülnek a valós okok?)

A Reggio Emilia Szemlélet szellemében az ilyen nevelési, sőt, lassan társadalmi problémákat érdemes nyíltan megvitatni az érintettekkel – szülőkkel és gyerekekkel egyaránt. A felnőttek egy rendhagyó szülői értekezleten beszélhetik meg az otthoni problémás helyzeteket, nehézségeket és bíztathatják egymást a változtatásra, a pedagógusoktól és egymástól kapott ötletekkel.  Szervezhetünk a csoportba járó családoknak digitális detox-hetet, vagy csatlakozhatunk egy országos eseményhez (Pl: https://kikapcsoltam.hu/). A résztvevők elszántságától függ, hogy milyen hosszú időt szabunk meg és mennyire szigorú szabályokat hirdetünk – belefér az esti rajzfilm, vagy pár napra azt is elhagyjuk? A lemondás élményét pedig ellensúlyozhatjuk egy másik kihívással: a kütyüzésen megspórolt időben minden este társasozhatunk, mesélhetünk egymásnak, tarthatunk spontán 15 perces házibulit, vagy bármi mást, ami összehozza a családot.

Az oviban is egy csomó trükkel segítünk a gyerekeknek, hogy a képernyőkön kívül találjanak szórakoztató, fejlesztő elfoglaltságokat. Az AI gyorsan összeírta nekem mik a digitális függőségek kialakulásának a leggyakoribb okai a bölcsődés és óvodás korú gyermekeknél és ezek mentén foglaltam össze, mit tehet egy Reggio inspirált pedagógus.

Mit ad a gyerekeknek a kütyü?

Azonnali jutalom: amikor valamilyen sikert érünk el beindul a dopamintermelésünk és a játék appok gyakran megadják ezt az élményt.

A boldogság hormonoknak szerencsére számtalan olyan kiváltó oka van, amik bölcsiben és az oviban is folyamatosan megtörténnek: az ölelés, a közös nevetés, a szabad testmozgás, a zene és tánc, a fantázia használata mesélés és alkotás közben, a sikerélmények és a felfedezés öröme mind ilyenek. A képernyők nem tudnak olyan sokrétű szenzoros élményeket biztosítani, mint a csoportszoba és a kert, így ezek is jó bekapcsolódási pontot jelenthetnek – legyen szó izgalmas textúrák tapintásáról, vagy ismeretlen hangokra fülelésről.

Ugyanúgy ahogy a neurodivergens gyerekeket is nehezebb lekötni egy felnőtt által megtervezett és levezetett foglalkozással, a digitális örömökön edződött idegrendszer sem tud elsőre bekapcsolódni egy ilyen tevékenységbe. Nekik jobb, ha első lépésként a saját kíváncsiságukat követhetik, döntéseket hozhatnak, maguk által választott feladatokban gyakorolhatják a koncentrációt. Fontos, hogy ne akarjunk ugyanolyan módszerekkel operálni, mint a kütyük – bár nagy a csábítás ne kezdjünk minden apróságért jutalmakat, matricákat osztogatni, mert az megint a belső, valódi öröm helyett a külső jutalmazás felé löki a gyerekek motivációját.

Kiszámíthatatlan jutalom: amikor időnként valamilyen váratlan ajándékot kapunk a játékban, az ugyanolyan függőséget okoz az agyunkban, mint a szerencsejáték, aminek hasonló a mechanizmusa.

Az ovis életben a gyerekek biztonságérzetére hivatkozva sokszor túl nagy lesz az állandóság és a teljes kiszámíthatóság már unalmassá válik. Erre is jók a „céltalan” séták, ahol biztos ér minket valamilyen új élmény, vagy egy váratlan provokáció berendezése. Mindkét esetben megfigyelhetjük, hogy a gyerekeket mi érdekli legjobban az adott helyzetben és erre építve alakíthatjuk a következő napok programját. Reggio Emiliában gyakran év közben is átrendezik a csoportszobákat, rendszeresen cserélik az elérhető anyagokat és eszközöket, mert a változatosság gyönyörködtet. Tudja valaki, hogy a magyar ovikban miért kell mindig a hét azonos napjára időzíteni az azonos fejlesztéseket? (Azaz miért van heti rend? Van ennek bármi gyakorlati pedagógiai oka, vagy csak azért csináljuk így, mert a suliban is van órarend?)

Végtelen tartalom: a digitális játékoknak nincs olyan végpontja, ahol örömmel abbahagyhatnánk a befejezett kalandot.

Ez pedig a szabad játéknál és felfedezésnél ugyanígy van. Ha az oviban a gyerekek érdeklődését követi a projektek lefolyása és nem köti gúzsba a csoportot, hogy egy-két hét után már a következő témába kelljen átugraniuk, akkor a „világ végtelenül nagy és mindent szeretnék megismerni benne” élménye alakul ki a gyerekekben. Erre a természetes kíváncsiságra bátran építhetünk, ha hagyjuk megerősödni, de a túlszabályozó, önálló ötleteket kizáró módszerek visszafejlesztik azt.

Az önkontrollért felelős agyterületek még fejletlenek: Nekünk is nehéz abbahagyni a FB bejegyzések  és Tiktok videók pörgetését, pedig már kifejlődött a prefrontális kérgünk. Milyen lehet ez azoknak, akiknek a „hardver” sincs meg az önkontrollhoz és a következményeket sem látják be pontosan?

Ebben az esetben a legjobb amit tehetünk, hogy mi felnőttként stabil kereteket adunk addig, míg a gyerekek nem képesek maguknak kialakítani azokat – itt megint a szülőkkel együttműködve kell dolgoznunk a szokásokon és szabályokon. Közben pedig az óvodai nap nagy része olyan élményekből állhat, amik fejlesztik a gyerekek önkontrollját, hogy hosszú távon már inkább a saját prefrontális kérgüket használják. Minden olyan tevékenység alkalmas erre, aminek része az öröm, mellette pedig megjelenik a szabálykövetés, az elviselhető mértékű frusztráció tűrése, az alkalmazkodás másokhoz, a türelem és a kitartás. Egy Reggio inspirált projektben ezek az élmények mindig ott vannak – például ezért is nem adnak azonnal választ a pedagógusok minden kérdésre, hanem igyekeznek a gyerekeket a saját válaszaik megtalálására ösztönözni. Ha van hozzá türelmünk, hogy hagyjuk a csoportot hosszabb ideig „főni a levében” egy-egy komolyabb kihívással, akkor a megoldásnál az öröm és az önbizalom egészen új szintjére juthatnak el.

Ráadásul a gyerekek kérdéseire közösen választ keresni nekünk és nekik is sokkal szórakoztatóbb, mint egy előre összeállított fejtörő pályán végigmenetelni. A tavaszi sétán mondjuk valaki megkérdezi, hogy hol lakik a katica akit meglátott. Itt valódi, a gyerekeket is érintő „problémáról” van szó és a jutalom is valódi lesz, amikor megkapjuk a keresett választ. Számunkra is váratlan irányokba kanyarodhat a kutatás, mi sem lehetünk biztosak benne, hogy milyen úton jutunk el a megoldáshoz – a gyerekekkel együtt vészeljük át a hibákat, a zsákutcákat, a vargabetűket. Egy valódi kérdésre keresünk valódi választ, az ovisok pedig az így megszerzett képességeiket más hasonló helyzetben is használni tudják majd. Akár könyvekből, akár egy kertésztől, akár az internetről, akár saját megfigyelések alapján ismerjük meg a katicánk lakóhelyét, az egész csoport gazdagabb lesz ezzel a tudással és közben azzal is, honnan szerezhet új információkat. (Arról nem is beszélve, hogy egy fejtörő pályát összerakni mekkora munka és milyen jó ha ezt a lépést kihagyhatjuk :P) Emellett pedig a kutatás, a fejlődés, a csoportos tanulás és a sikerek dopamint termelnek és ezzel is segítenek elszakadni a mesterséges örömöktől.

Erős vizuális és hanghatások: az ilyen ingerek cunamija úgy, hogy azokat még mozgással sem tudják levezetni a gyerekek a legkiegyensúlyozottabbakat is felpörgetik és szorongást, hosszú távon koncentrációs képességek csökkenését okozhatják.

Reggio Emilia óvodáiban a hangsúly az elmélyült megfigyelésen van, erre pedig elég időt és lehetőséget is kapnak a gyerekek. Lehet, hogy az oviba érkező kicsik nem bírnak 5 percig megülni egy beszélgető körben – hiszen az egy frontális, felnőtt által irányított helyzet, ott a legkevesebb a spontán öröm. Viszont ők is bele tudnak feledkezni egy szabadon elkezdett játékba, megfigyelésbe és aztán lépésről lépésre az így kialakuló koncentrációs képességeiket már át tudják majd ültetni más helyzetekre is. A hétköznapi helyszínek, tárgyak, események tudatos megfigyelése, újraértelmezése egészen új világokat nyithat meg. (Nézzük meg azt az utcát, ahol mind végigsétáltok az ovi felé jövet. Mik azok az érdekes részletek, amiknél sosincs idő megállni, pedig jó lenne? Le tudjuk fotózni, vagy rajzolni őket? Be szabad menni a környező épületekbe, boltokba? Milyen építkezés zajait halljuk hónapok óta a csoportban? Milyen emberekkel találkozunk? Ők is a mi ovinkba jártak régen? Vagy itt laknak, dolgoznak a környéken? Készítsünk interjút azzal, akinek van ideje és kedve hozzá!…)

Az új élmények mellett pedig adjunk lehetőséget az átgondolásra, az ismétlésekre is. Ugyanazt a provokációt hagyjuk kinn akár heteken át, hogy mindenki többször is kipróbálja azt, mi pedig megfigyelhessük az ott zajló játék és alkotás fejlődését. A hosszú projektek során ugyanazt a dolgot próbáljuk többször ábrázolni – akár hasonló technikával, akár más módokon. Beszélgetéskor idézzük fel a gyerekek gondolatait és hagyjunk időt, hogy reflektáljanak a saját korábbi elképzeléseikre. Mindez az elmélyült, összetett gondolkodás és az abból fakadó öröm élményét adja és így ellensúlyozza a digitális élmények okozta függést.

Menekülés az unalom és a nehéz érzések elől:  Na ez az a terület, ahol a mai felnőttek egy része ugyanolyan kiszolgáltatottan áll a technológiával szemben, mint a gyerekek. Mi is sokszor a telefonunk után kapunk a boltban sorban állva (2 perc unalom ellen…), az orvosi váróban (… szorongás ellen …), egy rosszul végződött konfliktus után (… harag és szégyen ellen egyaránt hatásos a gépi disszociáció). Ezért fontos, hogy a hazai óvodákban is egyre jobban megjelenik az érzelmi nevelés. Már nem az a cél, hogy minden gyermek megtanuljon jól viselkedni, hanem az, hogy kiegyensúlyozott, mentálisan egészséges felnőtteket neveljünk, akik a negatív és pozitív érzelmeiket egyaránt meg tudják élni.

Ezek feldolgozásában segítenek azok a művészi önkifejezésre ösztönző provokációk is, melyekben a gyerekeknek nem a felnőttek vizuális ízlését kell kiszolgálniuk, hanem megjeleníthetik saját belső világukat. Szintén hasznosak a közös tevékenységek – minden olyan helyzet, ahol nem a felnőtt irányítja a gyermekek csoportját, hanem maguk alakíthatják az interakcióikat. Ez az empátia, az önbizalom, a valódi kapcsolódás megélésének legjobb terepe.

Menőség: a legújabb technológiák ismerete és kezelése a kompetencia egyik látványos bizonyítéka. Az egyre több mindenre képes kütyük bámulatba ejtenek, szórakoztatnak és a legkisebbek között is státusszimbólumnak számítanak.

A Reggio Szemlélet pont ezért nem is tiltja ki a digitális eszközöket a csoportszobából, csak olyan módon használja őket, hogy az fejlesztő és ne addiktív legyen a gyerekeknek. A tableten nem játékok vannak, hanem egy elektromos mikroszkóp képét nagyítja ki. A laptopon a gyerekek a képszerkesztő programmal fejleszthetik tovább a papírról beszkennelt rajzukat. A projektorral nem rajzfilmet néznek, hanem a kiránduláson közösen készített fotókat és videót, aminek képébe belenyúlva, azzal interakcióba lépve eleveníthetik fel a közös élményeket. Ezekben a helyzetekben megtapasztalhatják a gépek felhasználásának pozitív módjait és ebben ugyanúgy elmerülhetnek együtt, mint egy játékprogramban.

+1 Önállóság megélése: személyes tapasztalatom, hogy a kütyüzés egyik nagy élménye az is, hogy nem pedagógus tanít meg az eszközök kezelésére, illetve utána a játékot sem irányítják kívülről mások. A gyerek szabadon felfedezheti fel a digitális világot, önállóan értheti meg a szabályait, vállalhat kockázatot és hozhat döntéseket, aminek következményei lesznek. Erre az élményre szomjaznak azok a gyerekek, akiknek minden éber pillanatát felnőttek irányítják. Ha folyamatosan elvárásoknak kell megfelelniük, mások döntenek az életünk minden területén, akkor különösen vonzó egy olyan on-line világ, ahol ők irányíthatnak.

Ezért is olyan fontos a gyerekeket minél hamarabb bevonni az őket érintő döntésekbe, meghallgatni a véleményüket és figyelembe venni azt, ahol csak lehet. Időt és kereteket teremteni nekik a valódi önkifejezésre – szabad játékban, szabad alkotásban, elméletek és vélemények megfogalmazásában.

A túl korai és túl intenzív kütyühasználat problémáját nem tudjuk csak a csoportszobában megoldani, törekednünk kell a szülők meggyőzésére, segítésre. De azért, hogy az ovisok a való életben is jól érezzék magukat és a hétköznapok élményei, örömei ellensúlyozzák a digitális függést mi is sokat tehetünk.